„A nagykorúaknak pedig kemény eledel való, mint akiknek érzékszervei a gyakorlat következtében már alkalmasak a jó és a rossz megkülönböztetésére.” (14.)
Egy nyaralás alkalmával teljesen véletlenül csöppentünk bele egy olyan falunapba, ahol a főszerep semmi másé nem volt, mint a gasztronómiáé. És ebben az esetben nem költői túlzás ezt a szót használni, mivel szinte minden ami ott sült és főtt, az maga volt az íz és a zamat. Felső-Tisza vidékéről kerültek elő a válogatott finomságok, igazi házi rétes, a pecsenyesütő válogatott sült remekei, egy kis falusi nőegylet lángosai. Egyszerű volt, helyi, friss és minőségi! Aztán este visszaértünk a szállásra, ahol ismét elfogyaszthattuk azt a vacsorát, ami nem a gasztronómia remeke, hanem sokkal inkább annak megcsúfolása volt. Igazi merénylet az ízlelőbimbók, a gyomor és minden étellel kapcsolatos dolog ellen. Napi 10kg zsemlemorzsa biztos elfogy a konyhán, mindent rántanak, az első este a rántott csirkemell büdös, az utolsó este a rántott csirkecomb pedig spriccelős véresre sikeredett. A gyerekeim mindkettőre húzták a szájukat, persze jogosan, hiszen próbáljuk őket minőségre nevelni az étkezésben is. Személy szerint engem büszkeség töltött el, hogy van annyi jó érzésük és ízlésük, hogy bizonyos gasztronómiai merényleteket már észrevesznek és persze szóvá is tesznek. Bibliai értelemben a nagykorúság egyik fontos jele, hogy az ember érzékszervei már képesek különbséget tenni jó és rossz között. A nagykorúság jele, hogy az ember észreveszi azokat az alattomos merényleteket, amiket az ízlelőbimbói, az ízlése, a tudata vagy éppen a hite ellen megpróbálnak elkövetni. Krisztusnak nagykorú keresztyénekre van szüksége, akik miután felismerték, hogy merénylet készül, megpróbálják azt megakadályozni, vagy legalább tudtára adni a világnak ezeket a szörnyűségeket. Ez az igazi kemény eledel, ezt sokaknak nem bírja a gyomra, ezért maradnak inkább gyermekek. Lenyelik és megeszik a rosszat, nézik és tűrik a merényleteket. A te gyomrod mennyit bír?
