„Miközben egymással beszélgettek és vitáztak, maga Jézus is melléjük szegődött, és együtt ment velük.” (15.)
Tegnap reggel úgy keltem fel, hogy szikla szilárdan biztos voltam abban, hogy részt veszek az istentiszteleten. Online református istentisztelet, online úrvacsora, végre egy kiemelt alkalom, ahol a saját bőrömön tesztelhetek új liturgiai formákat! Ez a gondolat annyira felvillanyozott, hogy gyorsan magamra kaptam a ruhám, kutyát parkba el, reggeli eü. séta neki, nekem gondolatébresztő, parkból rohanva haza, mert találkoztunk egy hajléktalan bácsival, aztán vissza hozzá a parkba finom húsvéti reggelivel, aztán újra haza. Sonka megvágva, tojás megfőzve, rend, úrvacsora is lesz, kenyér van, bor is, de csak a kedvencem, na de adjuk meg a módját, ha Jézus nem sajnálta a vérét, én sem sajnálom azt a kis „pannonhalmiinfúziót”. Aztán csak minden összejött, tíz nulla nullakor kapcsolom a tv-t, keresek, semmi. Honlapra fel, persze egy darab érdemi infót nem találok, aztán egyszer csak kiderül: kilenc nulla nullakor volt. Ennyit rólam. Udvarra ki, fejfájás gyógyszer be, duplapresszó lekísér, kanapén elnyúlós, „mit rontottam el” hangulatos délelőtt. Balra a kutya elnyúlva, jobbra pedig maga Jézus, mellettem a kanapén. Kicsit meglepődtem, de nyilván megérdemlem a letolást. – Bocs Uram, ezt benéztem. – Be – nyugtázta. – Sajnálom, nem akartam lemaradni rólad. – kezdtem a mentegetőzést. – Látod – folytatta, miközben kérdés nélkül belekortyolt a kávémba (tuti megérezte, hogy illy) – ezért mondtam, hogy benézted. – Ezt most nem értem – feleltem neki, mert tényleg nem értettem. – Egyszerű – mondta kedvesen. Ma reggel többször is találkoztunk. Ültem veled a reggeliző asztalnál, a kisfiad mellett a homokozó deszkáján, a hajléktalan lábánál, akinek reggelit vittél. Elfelejted, hogy én az a Jézus vagyok, aki melléd szegődök, aki együtt megyek veled, aki belehallgatok a vitáidba, a beszélgetéseidbe, aki bemegy hozzád, ha behívod. Szóval ébresztő drága barátom, húsvét után nehéz rólam „lemaradni”.
