Livingstone

„Ő pedig ezt mondta nekik: Bizony mondom nektek, hogy mindaz, aki elhagyta házát vagy feleségét, testvéreit, szüleit vagy gyermekeit az Isten országáért, az a sokszorosát kapja vissza már ebben a világban, a jövendő világban pedig az örök életet.” (29-30)

Nem tudom, hogy láttál-e valaha Tarzan filmet, vagy olvastál Széchenyi Zsigmond vadászkalandokat, talán esetleg láttad a Fekete Párduc című Marvel eposzt (ha nem, akkor ezt mind pótolhatod, időd van, ki nem mehetsz), de biztosan megérintett már téged is Afrika varázsa. Van abban a kontinensben, a rajta élő emberekben, a zenében és a kultúrában valami misztikus és valami vonzó. Minden korszaknak megvolt a nagy afrika-kutatója, utazója, orvosa, felfedezője és misszionáriusa. David Livingstone volt az egyik, aki azon kívül, hogy felfedezte és elnevezte a Viktória vízesést, protestáns missziót is alapított, mivel feltett szándéka volt a keresztyén hit terjesztése. Sok mindenen ment keresztül, hogy célját elérje: oroszlán támadás, aminek élete végéig tartó betegség lett a következménye, a felesége halála, aki egyik útján vesztette életét, és még sok más nehéz dolog is. Aztán persze hőst csináltak hazájában belőle, s egy riporter jegyezte meg a vele készült beszélgetésben, hogy milyen fantasztikus, hogy ő ekkora áldozatot hozott a hit terjesztéséért. Livingstone annyit válaszolt, ő soha, semmiért nem hozott áldozatot. A keresztyén emberi életünk úgy tűnhet a kívül állóknak, hogy mi micsoda nemes dolgokat cselekszünk, micsoda áldozatokat hozunk, milyen nehéz is lehet nekünk. Miközben mi semmi olyat nem teszünk, aminek ne lenne meg a jutalma és ne lenne meg a következménye. Nem ezért tesszük, nem fizetség, nem automatikus járandóság, de valahol mégis mélyen olyan jó tudni, hogy az, aki mindenre gondot visel, az rólunk sem feledkezik meg. Akármit is kelljen itt elvesztenünk, elengednünk, kiállnunk, vagy elszenvednünk, az Ő országában egyszer minden értelmet nyer, s a Vele való lét lesz mindannyiunk végső jutalma!

Korábbi áhítatok