Nyitott szemmel

„Jézus arról is mondott nekik példázatot, hogy mindenkor imádkozniuk kell, és nem szabad belefáradniuk.” (1.)

Mostanában egyre többen osztják meg az olyan tartalmakat, mint „imádság járvány idején” vagy „imádság nehéz helyzetben”, könyörgés ekkor, imádság akkor. Kicsit az-az érzésem, mint amikor a zuhanó repülőgépen mindenki imádkozik, aztán ha szerencsésen mégiscsak földet érünk, akkor minden megy tovább, ugyanúgy, mintha nem is történt volna semmi. Aztán amikor újra jön a következő gebasz, akkor majd megint lesz „imádság jogar baktérium idején” meg „könyörgés 120kg liszt alatt” és társaik. Az a baj az imádságainkkal, hogy nagyon időhöz és helyzethez próbáljuk őket kötni, korlátozzuk az adott életszakaszunk körülményeihez, napszakokhoz a kis hiedelmeink mentén. John MacArthur (egy mélyen gondolkodó és értelmes teológus) írja, hogy sokáig azt hitte, imádkozni csak csukott szemmel és összekulcsolt kézzel lehet. Aztán egyszer egy kiránduláson együtt imádkoztak egy kocsiban az autópályán haladva és ő hálát adott, hogy a sofőr, amikor imádkozott, akkor nem akarta összekulcsolni a kezét és a szemét sem hunyta le. Sokszor ilyen kedves ovis szinten vagyunk az imádsággal. – Bibibibiii – mondja Julcsika a Kálvin János Református Óvoda Ónkupa kiscsoportjában a többieknek – mi szoktunk evés előtt imádkozni!!!! – Bibibibiiii – feleli Marcsika a Kálvin János Református Óvoda Nagyharang csoportjába járó középsős – az én anyukám meg tud főzni, ezért nem kell imádkozzunk!!!! Jézus Krisztus kitágítja az imádságról alkotott elképzeléseink határait és azt mondja, hogy az imádsággal kapcsolatban két dolog fontos. Tehát az összes többi nem. Nem fontos, hogy hol, mert lehet kocsiban, zuhanyzás közben, templomban, kocsmában. Nem fontos hogyan, mert lehet fejen állva, térdelve, fekve, ülve, futva, kezet ég felé emelve vagy éppen zsebre dugva. Nem a körülményeid, a helyzeted vagy módszered számít, hanem, hogy imádkozz mindig és imádkozz kitartóan. Azoknak pedig akik vezetés közben akarnak imádkozni, mégis azt javasoljuk, hogy ezt nyitott szemmel tegyék.

Korábbi áhítatok