„Mert ki az közületek, aki tornyot akar építeni, és nem ül le előbb, és nem számítja ki a költséget, hogy telik-e mindenre a befejezésig?” (28.)
Evezzünk hazai vizekre, helyesebben nyargaljunk hazai várakba, jön a nyár, mehetünk kirándulni, kicsiny kis hazánkban dübörögnek a vár projektek. Mindazt, amit a különböző történelmi korok szétvertek, azt nagy erőkkel igyekeznek a jelen látógatóinak helyreállítani. Diósgyőr, Boldogkőváralja, Füzér, vagy az ország másik felében Siklós, mind-mind kiváló példái a hazai vár felújításoknak. Mondanám, hogy menjetek el és nézzétek meg a szolnoki várat, de nem nagyon tudjátok, mert sajnos az a vár sohasem készült el, igaz elkezdték építeni, de a törökök – még a befejezése előtt – elfoglalták, aztán szépen lassan elhordták vagy beépült a mai városszerkezetbe. Ezt nem tudják helyreállítani, mert helyreállítani azt lehet, ami egyszer már készen volt. Ami készen is rom volt, az felújítva is rom lesz, már, ha az eredeti állapot visszaállítása a cél. A keresztyénség története is tele van ilyen félig kész, romos tornyokkal, a tervezés fázisában még grandiózusnak tűnő erődítményekkel, amik sohasem készültek el. Nem volt elég erő, elég odaszánás ahhoz, hogy Krisztusnak csodás templom épüljön, rosszul mérték fel a tanítványság mikéntjét, s lett belőle valami, ami olyan mintha, de mégsem. Rom. Félkész. Rosszul tervezett, alul tervezett, célt tévesztett. Ez a névleges keresztyénség világa, ahol úgy élünk a romhalmaz életek között, mintha gyönyörködhetnénk mindabban, amit látunk. Vallásos keretek, romok, minimális lényegi keresztyén tartalommal töltve. Miközben, Krisztus már a tervezés fázisában elmondja, hogy őt követni kemény és embert próbáló feladat, amit nélküle megoldani képtelenség. Ne csak Krisztusért tervezzetek, hanem vele együtt, és őt is építsétek bele, hogy ne romok, hanem csodás katedrálisok, erős várak legyetek!
