Minden relatív

„Ő azonban így válaszolt: Az én anyám és az én testvéreim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és megtartják.” (21.)

Már azon is ki voltam bukva, hogy létezik matematika tábor, amikor is fiatalok nyáron hetekre összejönnek, mert olthatatlan vágyat éreznek arra, hogy matematikai feladatokon törjék az agyukat. Kérdeztem egyszer egy ilyen srácot, hogy akkor ugye azért játszanak, strandolnak, egy-egy matek foglalkozás között? A válasz határozottan tagadó és elutasító volt, mert ők nem érnek rá ám evilági hívságokra, ők matekoznak, hiszen azért mentek oda. Aztán fokozva a fokozhatatlant, e beszélgetés kapcsán eljutottam Jean-Pierre Petit kiemelkedő munkásságáig, aki természettudományos képregényeket írt és rajzolt, matematika, fizika és egyéb tárgykörben. Archibald Higgins vagy Anselme Lanturlu nevű főhősei végig verekszik magukat a természettudományok útvesztőiben. Egyetlen egy példány akadt a kezembe „Minden relatív” címmel, amiben Albert bácsi Kozmikus parkjában egy elég bátran dekoltált nőalak – a görög bölcsességből idepattant – Sophie vezeti végig a mi kis Anselme hősünket, aki a kaland végére megérti, hogy nem minden relatív, mert vannak abszolút fogalmak is. Mit nekünk matek tábor, ha van olyan képregény, ami segít annak az abszolút igazságnak a megértésében, hogy mit csinál a fény légüres térben?! Cuki végkifejlett, kivérzésig rágtam a körmömet, hogy vajon mi lesz a slussz poén és – megmondom őszintén – erre nem számítottam. Hiszen még az is relatív, ami amúgy egyértelmű, gondoljunk csak Jézus Krisztus család-értelmezésére. Megérkezik Mária – és elnézést kérve azoktól, akik nem szeretik a szeplőket – Jézus testvérei, félreérthetetlen a helyzet, mondhatnánk abszolút igazság: Ő az anyád, ezek meg a testvéreid (Nem véletlen, hogy József nem jött, ott bajosabb lenne ez a kijelentés ). Erre Jézus felrúgva a biológiailag bizonyíthatót, a tradicionális családmodellt, kijelenti, hogy az igazi családja azok között van, akik Istent éppen úgy Atyjuknak tekintik, s így engedelmeskednek neki, mint Ő is. Mindezt pedig, ha jól érzékelem, nem relatív, hanem abszolút igazságként mondja. Szóval akkor ki az én anyám és kik az én testvéreim?

Korábbi áhítatok