„Hasonlók a piacon ülő gyermekekhez, akik azt kiáltják egymásnak: Zenéltünk nektek, és nem táncoltatok, siratót mondtunk, és nem sírtatok.” (32.)
Nem mindenki szereti a fekete humort és nagyon kevesen értik meg a látszólag „beteg” poén mögött megbújó vicces igazságot. Csakhogy jó és érthető példát mondjak, a „fekete humor olyan, mint a láb, nem mindenkinek van”. Ha még mindig ködös, akkor hadd idézzem ide az egyik legnagyobb klasszikust, az amúgy is fekete Monty Python humorista csapat 1998-as alig egy órás showműsorát. A humorista csapat öt élő tagja megjelent a színpadon, és az akkor már halott hatodik tag urnáját is felvitték magukkal, mert ugye így volt teljes a kép. Persze az előadás végére, valahogy csak sikerült felrúgni az urnát, az így mindenhova szétszóródó hamut lázas igyekezettel próbálták feltakarítani a csapattagok. Azok, akik az egy tag halála után évekig nem álltak össze szerepelni, mert annyira megviselte őket, mégiscsak szembe tudtak nézni az örökségükkel és viccet csináltak a halálból is. Mondok még egy klasszikus példát, ezt most az evangéliumból, amikor is Jézus a nép vallásos vezetőit gúnyolja ki. Akiknek Keresztelő János túl komor és szigorú volt, Jézus pedig túl laza és erkölcstelen. Jézus egy kis fekete humorral fűszerezi meg az igazságot, hátha a vallásos elit végre ráeszmél önmaga ostobaságára. Olyanok vagytok, mint a piacon játszó gyerekek, akik két csoportra oszlanak, az egyik fele esküvőt játszik, énekelnek, táncolnak, míg a másik fele temetést imitál. Az emberi élet két fontos pontja a gyermeki képzelet szárnyán elevenedik meg, de egyikben sem lelik kedvüket. Sem az örömtánc, sem a sirató nem kell nekik, vagyis a hiba az ő készülékükben van. Mert akinek egyik sem kell, akiknek Keresztelő János éppúgy „büdös”, mint Jézus Krisztus, az nem gondolhatja komolyan sem önmagát sem az életét. Az-az ember egy rossz vicc, egy nagyon beteg vicc…
