„Megmutatom nektek, kihez hasonló az, aki hozzám jön, hallja beszédeimet, és cselekszi azokat. (47.)
Ahogy öregszem, úgy veszem észre magamon a hülyülés apró kis jeleit. Mondjuk amikor egy sztorit már milliószor elmondtál valakiknek, de sokadjára is ugyanazon lelkesedéssel meséled. Na nálam minden tanítás alapja, a történetek őstörténete ugyanaz a székely vicc, aminek különös jelentősége van az életemben. Mert tényleg minden ennek az alaphelyzetnek a tisztázásával kezdődik, mint ami ebben a viccben előkerül. Ja a vicc. Nem tudom, hogy mondtam-e már, de a székely meg a fia fát vágnak az erdőben. Ahogyan vágni szokták, két oldalról, hol a fiú, hol az apa vág oda a baltával. Egyszer csak a fiú egy nagyobbat suhint, osztán lecsapja az apja fél karját. A székely megdöbben, s a fájdalomtól eltorzult arccal kérdi a fiát: – No, te fiam te, ez most vicc vót, vagy komolyan gondoltad? – Hát, én ezt komolyan gondótam édesapám – felel a fiú haragosan. – Na azér, nyugtázza az öreg, mert viccnek igen rossz lett vóna. Minden innen indul el és innen indul ki, hogy vicc volt, vagy komolyan gondoltad?! Amikor mondasz vagy teszel valamit, amikor behúzol egy másik embert a történetedbe, akkor tisztázni kell, hogy vicc volt (lehet, hogy nagyon gyenge és rossz vicc) vagy pedig komolyan gondoltad. Jézus Krisztus tanításai – minden kétséget kizáróan – a „komolyan gondoltam” kategóriába kerülnek. Nem viccből mondta, hanem „kereszthalálosan” komolyan gondolta, azért mondta el, amit mondott, hogy az ember, aki hallotta és ma is hallja beszédeit, az ugyanolyan komolyan vegye azokat, mint Ő. Jézus azt is elmondja, hogy csak az veszi őt komolyan, aki nemcsak hallja, hanem meg is cselekszi azt, amit hallott. Úgyhogy, ha eleget hallottál már, akkor futás cselekedni!
