„Jézus ekkor fölé hajolva ráparancsolt a lázra, mire az elhagyta az asszonyt. Ő pedig azonnal felkelt, és szolgált nekik.” (39.)
A három jó barát, az oroszlán, a medve és a disznó beszélgetnek. Téma-témát követ, s a harmadik tátratea környékén már elkezdődik az ilyenkor szokásos méregetés és hősködés. Azt mondja az oroszlán: – Amikor én elordítom magam, ne tudjátok meg, de reszket az egész szavanna. – Ez is valami – kuncog a medve – amikor én elüvöltöm magam, az egész erdő megremeg. A disznó nyugodtan belekortyol a teájába és csak ennyit mond: Én az üvöltésig el se jutok, a múltkor is egyet tüsszentettem és a fél világ összecsinálta magát. Az egy áhítatra jutó karakterszám nem teszi lehetővé, hogy minden ismeretlen fogalmat elmagyarázzak, de akár értjük a viccet, akár nem, egy biztos: Nem kell ahhoz sertésinfluenza vagy koronavírus, hogy pánikoljunk. Az egész társadalmunk a betegség-egészség piaci feszültségében él. Minden reklámblokkban öntik ránk a gyógyszert a betegségre, vénnyel vagy vény nélkül, de fenntartva mindenkiben a tudatot: az életünk baromira ki van szolgáltatva vírusoknak, baktériumoknak (a különbséget a „Zállatorvos” elmagyarázza, kötelező megnézni), láznak, fájdalomnak, ami egészen jól elkerülhető, ha beveszed, megeszed, bekened és ki tudja még mi… Csak nagyon halkan jegyzem meg, hogy nekünk olyan Messiásunk van, aki többet gyógyított három év alatt, mint összesen az előtte lévő 1500 évben. Az evangéliumok csaknem kilencven gyógyítási leírást tartalmaznak, míg az Ószövetségben nincsen harminc eset sem dokumentálva. Szóval én sokkal jobban félnék a Jézus nélküli élet hosszútávú következményeitől, mint attól, hogy egy disznó éppen mikor tüsszent. Aki pedig beengedi Őt az életébe, az a legsúlyosabb betegségből, az örök halálból biztosan meggyógyul, s ez a gyógyulás bizonyosan jótékony hatással lesz az összes többi betegségünkre. Egy lázas, félő és beteg emberből Jézus közelsége egy érte élő és neki szolgáló életet hoz létre. Ez az igazi gyógyulás!
