„…és hogy áldozatot adjanak az Úr törvényében mondottak szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát”.(24.)
Állítólag – és ebben sok tudós egyetért – a római birodalomnak volt egy olyan pénzérméje, vmelyik császár alatt, vagy fölött, de mindenképpen akkor ott, amin egy ökör volt látható. Az ökör egy oltár és egy eke között állt, s a képhez tartozó felirat ennyi volt: Mindkettőre kész! Mert szegény ökör szolgálhatta úgyis az istenek és az emberek kegyeit, hogy áldozattá válik az oltáron, vagy pedig kemény és fáradtságos munkával no és egy ekével hajt hasznot, ugyancsak sokak örömére. Nekünk keresztyéneknek inkább az eke az, ami szimpatikusabb: keményen melózni Krisztusért, szeretni, megbocsátani – ez az, ami megy. Az oltárra senki sem kéredzkedik fel, nem akarunk áldozattá válni, és eszünkbe sem jut, hogy Jézus Krisztus azt is ígérte követőinek – főleg ezt ígérte amúgy -, hogy a vele vállalt sorsközösség üldözésben, és áldozatban éppen úgy kiteljesedhet, mint békés, nyugodt nyugdíjas korban, egy református öregotthon apró kis szegletében. Csak csendben és halkan jegyzem meg, hogy az áldozatot mindig be kellett mutatni, lám, még Jézus családjának is. Nem volt pénzük bárányra, szegények voltak, így a törvény tett egy könnyítést, és a legszegényebbek bemutathatták az áldozatot bárány helyett galambbal is. Jézust, az Isten Tökéletes Bárányát, aki mindannyiunkért a tökéletes áldozat volt, elviszik a templomba, és bemutatják érte a „szegények áldozatát”. Egyike volt ez az utolsó ilyen típusú áldozatoknak, hiszen Jézus egyszeri és tökéletes áldozata után már nem galambok vagy bárányok kerülnek az oltárra, hanem Jézusnak odaszánt emberi életek. Ő feláldoztatott értünk, mi pedig érte vállalunk áldozatot. Te melyikre vagy kész?! Oltár vagy eke?
