„Zakariás így szólt az angyalhoz: Miből tudom meg ezt? Hiszen én már öreg vagyok, és a feleségem is igen idős.” (18.)
Amikor belépsz egy bizonyos korba, tuti előjönnek a „bezzegazénidőmben” meg „amikorénmégkissrácvoltam” kezdetű slágerek, én most nem zendítek rá egy ilyenre, csak finoman visszautalnék abba a régmúltba, amikor még Miskolcon pláza sem volt, de annak képzeletbeli tövében megnyílt az első Mekdonáldsz. Rögtön jöttek hozzánk vidékre az újkeletű mekis viccek, amikből hadd álljon most itt a legjobb és legeredetibb. – Mit mond a légy, miután egymás után kétszer is beleesett egy jeges tejturmixot tartalmazó pohárba? – Azt, hogy sohase ess két shake-be!!! Miután lassan magadhoz térsz e szóvicc okozta csütörtök reggeli sokkból, kérlek vedd komolyan fontolóra azt a lehetőséget, hogy a kétség az emberi élet egyik legfőbb megrontója. A kérdés és az a szívbeli indulat, ami a kérdés mögött húzódik képes tönkre tenni mindent, függetlenül attól, hogy keresztyének vagyunk vagy nem. Biztos? Tényleg? Honnan tudhatom biztosan? Tuti? A kétkedés szépen lassan kétséget ébreszt, majd a kétség kétségbeesést szül, s mint a fuldokoló, csapkodunk magunk körül lerántva azt is, aki a megmentésünkre sietne. Zakariás az ünnepi rutin során találkozik egy angyallal, aki lehozza neki Isten üzenetét: kérése és szíve vágya teljesül, gyereke lesz, nem is akárki, hanem az utolsó próféta Izraelben. Erre Zakariás bepróbálkozik ezzel a kétség vezérelt, szkeptikus „wétöminit” maszlaggal. Az eredmény?! Hát milyen eredménye lehet annak, amikor egy pap találkozik egy angyallal, aki elmondja neki az örömhírt, de az nem hisz neki? Aki képtelen meghallani az örömhírt, az jobb, ha a szkeptikusságát, a kétség és kétkedés üzenetét nem adja tovább senkinek. Így lesz néma Zakariás egészen addig, míg egyszer majd képes lesz felfogni, hogyha Isten egyszer mondott és ígért valamit, akkor az úgy is lesz. Minden kétséget kizáróan!
