„Adja meg neki az Úr, hogy irgalmat találjon nála azon a napon. És hogy milyen nagy szolgálatokat tett Efézusban, azt te tudod legjobban.” (18.)
Mindenkinek az életében van egy kiemelt és bizonyos „azon a napon”. Vagyis, olyan nap és olyan történés, ami meghatározó az ember életében. Vannak a hagyományos „azon a napon” események, amelyek azt gondolom nem nagyon lépnek túl a hétköznapi élet keretein. Azon a napon, amikor megszülettem, amikor a nevem napja van, amikor összekötöttem az életemet a legnagyobb szerelmemmel, amikor lediplomáztam, vagy ki tudja még mi történt „azon a napon”. Van, aki ünnepel, van, aki engedi, hogy ünnepeljék, van, aki ezekben a pillanatokban is meg tudja élni a szüntelenül elfogadó és ajándékozó szeretet magasztos perceit. A másik kategória nem az ünneplésé, hiszen vannak sebeket felszakító nehéz „azon a napon” emlékeink és élményeink, amikor elvesztettünk valakit, amikor megbetegedtünk, amikor valami tragikus esemény hagyott meghatározó lenyomatot az életünkben. Általában ez a két előjelű „azon a napon” létezik elevenen az emberiség hétköznapjaiban, míg a harmadik „azon a napon” csak keveseket érdekel. Mert lesz egyszer majd egy nagyon furcsa „azon napon”, ami mindenkinek az életében eljön majd, s meglepő módon mindenkinek ugyanakkor, s ugyanúgy, igaz a hangulata valószínű, hogy nem mindenki számára lesz egyforma. Mert „azon a napon”, amikor majd meg kell állnunk az Isten előtt, a szokásos ünnepi klisék éppen úgy nem jönnek majd be, mint a szokásos jókívánságok. Ott talán egyetlen egy dolgot kívánhatunk majd magunknak és mindenki másnak: Adja meg nekünk az Úr, hogy irgalmat találjunk majd „azon a napon”!
