„Mi azonban, akik a nappal fiai vagyunk, legyünk józanok, vegyük magunkra a hit és a szeretet páncélját, és mint sisakot, az üdvösség reménységét.” (8.)
Kicsit hiteltelennek érzem magam ebben a kérdéskörben, mivel sohasem voltam a másik oldalon, vagyis eddig még mindig sikerült teljesen józannak maradnom, nem azért, mert egy baráti társaságban ne innék, hanem azért mert szeretem megőrizni a határaimat. Persze azt hozzá kell, hogy tegyem, elég jól és sokáig tudom tartani a határaimat, igaz még senki sem akart velem versenyezni. (Egyszer végig néztem egy fiatal egyetemista csapatot, akik mintegy három órán keresztül játszották a „Részegedj okosan” című játékot, habár nekem inkább hasonlított a „Ki marad a végén” örökbecsűre. Azt nézni is részegítő volt, talán ez volt az egyetlen gyenge pont ilyen téren az életemben.) A józanság nagyon fontos az életemben, talán túlságosan is, de meg tudom indokolni. Mint mindent. Józannak kell lennünk, hogy jó döntéseket hozzunk, hogy beszámíthatóak legyünk, hogy képesek legyünk vállalni a józanésszel meghozott döntéseink következményét. Sajnos az a tapasztalatom, akkor, amikor fiatalokkal beszélgetek, hogy egyre több olyan életstory van, amiben a nagy tragédia azzal a mondattal kezdődik: nem voltam beszámítható, túl sokat ittam. Hány baleset származik abból, hogy a sofőr képtelen volt talpon maradni, és a fáradtságtól egyszerűen elaludt, veszélybe sodorva ezzel másokat is. Családapák, akik nem bírják tovább, hogy nem kellenek senkinek és kiszállnak családból és életből, csak mert a keserűség olyan mélyre rágta már magát bennük, hogy elveszítik minden józanságukat. A túléléshez mindenekelőtt józanság kell, hogy jó döntéseket tudj hozni, hogy felismerd a helyzeteket, hogy láss kiutat, hogy talpon maradj akkor is, amikor sokan elesnek.
