„Mert a pap ajkai őrzik az Isten ismeretét, és tanítást várnak szájából, hiszen a Seregek Urának követe ő! De ti letértetek erről az útról, és tanításotok miatt sokan elbuktak. Megrontottátok Lévi szövetségét – mondja a Seregek Ura.” (7-8.)
Egyszer a Mesterhez elment egy idős asszony, akinek vénségére fia született. Próbálta nevelni, tanítgatni erre-arra, de nagyon más volt már a világ, mint korábban. Éppen ezért kereste fel a Mestert, hogy hátha tudna segíteni a fia nevelésében. – Kérlek Uram – kezdte az idős asszony – szólj rá a gyerekemre, hogy ne nézzen tévét és ne egyen sok csokoládét. Ha te kéred, akkor biztosan abba hagyja majd- tette hozzá őszinte bizalommal. – Rendben – felelt a Mester – gyertek vissza egy hóna múlva, akkor rászólok. Alig telt el a hónap, az idős asszony ismét megjelent a Mesternél, s kérte ugyanazt, mint egy hónappal azelőtt. A Mester a fiú szemébe nézett, majd erélyesen rá szólt: – Ne egyél csokit és ne nézz tévét! Az idős asszony megköszönte a Mester segítségét, de mivel igen kíváncsi volt, így megkérdezte: – Mester, nem tudtad volna egy hónappal ezelőtt mondani neki, hogy ne tévézzen és ne egyen csokit? – Sajnos nem – felelt a Mester – mert egy hónappal ezelőtt még én is rengeteg csokit ettem és nagyon sokat néztem a TV-t! Ennek a kis bölcseletnek ugyanaz a megszívlelendő végkicsengése, mint a próféta fent idézett szavának. Akinek felelősséget adtak (netalán szavaztak) annak a szavait és a tetteit illik összehangolni, ráadásul úgy, hogy nem tér el attól, amiről a felhatalmazása és az őt felhatalmazók gondolata és akarata szól. A pap úgy tanítson, hogy önmagára is alkalmazza a tanítást és azt szólja, amit Isten rábízott. A vezető úgy vezessen, hogy ne felejtse el vezetőként példát kell mutasson. A sort lehet folytatni és kiegészíteni tetszés szerint: tanárok, apák, anyák, polgármesterek… a variációk száma szinte végtelen.
