„Szerintem a király parancsát meg kell tartani, már csak az Istenre tett eskü miatt is.” (2.)
Na akkor most az van, hogy minden kedves idefigyelő-igefigyelő, igehallgató és olvasó nagyra nyissa a fülét, főleg azok, akik valaha is megfordultak egyházi iskolák tájékán. Mert ugye, ha valahol nagyüzemben tolják ezt, akkor az pontosan az egyházi sulik igen széles és színe skálája. Azért mondom, mert emlékszem rá, milyen is volt ez a sztori diákként – hiszen egyházi középsuliba jártam – majd tanárként – mert, hogy tetézzem őrültségemet, ott is tanítottam. Ha valamit el akartak nálunk érni, akkor a legegyszerűbb megoldás az volt, hogy egy sokkal nagyobb tekintélyre kellett hivatkozni, mondjuk Istenre. Miért kell a fiúknak a lányoktól 65 cm távolságot tartani? Mert Isten és az Ő akaratának letéteményesei így gondolják. Mert aki keresztyén, az ezt és ezt csinálja, vagy azt és azt meg nem. Ilyenkor persze minden ellenérzés el kell, hogy némuljon, „szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik”. Nincs mivel vitatkozni, mert ugyan ki vitatkozna az Istennel?! Pont, mint amikor úgy tettek hűségesküt a királynak az alattvalói, hogy Istennek tettek ígéretet és fogadalmat, amit nem lehetett megszegni. Még akkor sem, ha a király egy irdatlan nagy sssss… ide mindenki beteszi a kedvenc szavát, amit ilyenkor használna. Nem, nem kell kimondani. Szóval érdemes vigyázni azzal, hogy mibe is húzzuk bele a Jó Istent, akár névleg vagy esetleg tényleg. Mikor akarjuk eladni a saját magunk kis hatalmi, politikai, esetleg emberi játszmáit azzal, hogy rá hivatkozunk, s így várunk el engedelmességet. Mert a történetnek van folytatása is, ami legalább ennyire nem romantikus. Szerintem és a prédikátor szerint is a bűn nem menti meg azt, aki elkövette. Márpedig Istent játszva Istennel takaródzni elég nagy bűn…
