„És láttam, hogy minden fáradozást és sikeres munkát az emberek kölcsönös irigysége kísér. Ez is hiábavalóság és hasztalan erőlködés!” (18.)
A minap odajött hozzám egy ismerős kisgyerek, nagy büszkén, mert ugye mindketten értjük a viccet, a következő találóskérdéssel: – Na papbácsi mi az, kicsi, sárga és nagyon veszélyes? Túl korán volt ahhoz, hogy bármilyen modern és evilági perverzió az eszembe jusson, meg nehezen is indult a reggel, amúgy sem vagyok valami kommunikatív a kora reggeli családi logisztika előtt, így úgy tettem, mintha meg sem hallottam volna. Persze nem adta fel, így tényleg végig gondoltam, hogy mi is lehet az. Kolera vírus vagy szerelem kolera idején, vagy valami Kínából, na eddig sikerült jutnom, mire ő kibökte a megoldást: – Kiscsibe géppuskával!!! – aztán elégedetten távozott. Én meg csak álltam a félig nyitott kocsi mellett, a motor járt, hogy mire a gyerekeim beszállnak emberi hőfok legyen bent, s arra gondoltam, hogy irigylem ezt a kiskölyköt. Nem a poénért, hanem azért az egyszerű őszinteségért, amivel ezt a világot nézi és kezeli. Ő tud valamit, nekem meg a logisztika, a rohanás, mindenki érjen mindenhová, meg én se késsem el, megbeszélések, meló ezerrel. Azon kaptam magam, hogy belém fészkelte magát az, ami kicsi, sárga és veszélyesebb, mint a kiscsibe géppuskával…. legalább is, az irigység több emberéletet tett tönkre és nyomorított meg, mint a fegyveres baromfi. Nem elemezném a irigység lélektanát, nem idézgetnék a tizedik parancsolat örök érvényű tanulságaiból, csak elmondom, amit bennem az irigység okoz. Nemcsak, hogy hiábavaló meg hasztalan, de komoly lelki elváltozásokkal is jár, hiszen olyan tettekre sarkal, amikre amúgy nem lennék képes, belém issza magát, tönkre tesz, s teljesen megkeseredett emberré formál. Az irigység megbetegít és megöl, ráadásul semmi keresnivalója nincsen a keresztyén ember életében. Szóval ne a kiscsibétől rettegjetek, van annál szörnyűbb is az életünket fenyegető veszélyek közül.
