„Csináltatott Jeruzsálemben ötletes hadigépeket az őrtornyokra és a szegletbástyákra nyilak és nagy kövek kilövésére. Így aztán messzire eljutott a híre, mert ezekben csodálatos segítséget kapott; végül igen megerősödött.” (15.)
Önmegfigyeléses ömlengés következik. Azért ömlengés, mert nem tudok, csakis túlzóan és túláradóan nyilatkozni erről a kérdésről. Amikor azt érzem, hogy kezd a kreativitásom és az ötletességem fogyatkozni, akkor nagyon erős a késztetés, hogy az önsajnálat sűrű bugyraiba temessem bele magam. Mert ha az ember kreativitását veszti, akkor nagyon nehéz azt pótolni, vagy egyáltalán megtalálni a megoldást erre a problémára. Mit lehet tenni, ha az embernek meghal a múzsája? Keresni egy újat esetleg, de ki tudja lesz-e olyan, mint a korábbi volt? Itt már annyira sajnálom magam, hogy észre sem veszem, hogy minden egyes deficit, bukás, elfogyás az életemben egy nagyon komoly kapcsolatra mutat rá. Mert amikor elveszítek valamit önmagamból és képes vagyok a sajnáltatáson túl is tenni valamit önmagamért, akkor rá kell jöjjek, hogy a megoldás, mint ahogyan a probléma is, az Istenkapcsolatomban van. Persze nem kell velem egyetérteni, de én önmagam számára így teszem ezt fogyaszthatóvá, s eddigi életemben ezt tapasztaltam. A kreativitásom, az ötletességem s még sok minden más is, az Isten-ember kapcsolatomban gyökerezik. Ha valami nem stimmel az életemben, akkor rá kell néznem az Istennel való kapcsolatomra, hogy ott vajon minden rendben van-e? Eddig azt tapasztaltam, hogy minden önvesztésem, minden megrekedésem egy lenyomata annak, ahogyan éppen az Istennel állok. Nálam így működik az, ha valami nem működik. Éppen ezért kell, ha dolgozni akarok a megoldáson, az Istennel való kapcsolatomban újragondolni magam, megérteni miért távolodtam el tőle, s rátalálni újra a vele és benne való harmóniámra.
