„A követ pedig, aki elment, hogy elhívja Míkájehút, így szólt hozzá: Nézd, a próféták egyhangúlag jót ígérnek a királynak. Mondd azért te is ugyanazt, amit ők, és ígérj jót!.” (12.)
Néha nehéz megmondani, hogy mit miért is teszünk. Ez ilyen egyszerű motivációs kérdés, mi adja a késztetést, az erőt, esetleg az ihletet, ahhoz, amit éppen csinálunk. Akkor, amikor szinte minden fronton tele vagyunk megélhetési bűnözőkkel, különösen is érdekes ez a kérdés. Egy pénzvilágban mindenkinek ára van, helyesebben: mindenkinek meg van az ára. Legalábbis, sokan ezt gondolják a mai világban ténfergő Isten népéről is. Mert ugye, manapság nehéz megmondani, hogy az egyháznak van-e ára. Szerintem nincs, de mégis vannak benne olyan szolgák, akik már réges-régen eladták magukat, mert volt az a pénz. Nem hiszem, hogy ez modern sztori, hiszen mindig volt olyan, aki megpróbált hatni Isten emberére. A világ már csak ilyen, nem szeretik azt, aki árral szembe akar menni, egyszerűbb hát megkenni, megvenni vagy kicsit másképpen motiválni. Nem is annyira nagy ostobaság jelezni, hogy persze szól Isten, de van a többségnek is véleménye, aztán ha már ők azt mondják, hogy „Éljen a király”, akkor nem kellene belerondítani ebbe a népörömbe. A világ ilyen, nem is kell ezen meglepődni, a kérdés az, hogy mi mit reagálunk rá? Megyünk amerre mondják, vagy megyünk arra, amerre az Isten mondja. Szócsövei leszünk ilyen-olyan hatalmaknak, vagy azt mondjuk, amit az egyetlen és igaz hatalom szeretne, hogy mondjunk. Mielőtt valaki azt hinné, hogy ez is egy „Tudta?” kampány, ki kell ábrándítsam, mert Isten az egyetlen hatalom, aki megmondhatja, hogy mit is mondjunk. Azt ígérhetjük csak, amire Ő ad garanciát. Ő, aki megszabta, hogy mi lehet és mi legyen az árunk. Mert áron vétettünk meg és erre senki sem tud ráígérni!
