„Mert az Úr szemei áttekintik az egész földet, és ő megmutatja erejét azoknak, akik tiszta szívvel az övéi. Ostobán viselkedtél ebben a dologban, és emiatt mostantól fogva háborúkban lesz részed!” (9.)
A mi Urunk, mivel igen nagy méltóság ám, megérdemeli, ámbár sohasem követeli magának, a megfelelő megnevezést és megszólítást. A zsidók szinte sportot űztek abból, hogyan is szólítsák meg azt a valakit, akinek neve annyira szent, hogy nemhogy kimondani, de még kigondolni sem szabad. Így aztán az „Isten nevei” szócikk igazán hosszúra és ütősre sikeredett, s a mai napig tetszőlegesen bővíthető. Nekem ma – ismét nyelvújítói magasságokba törve – az „áttekintetes úr” jelent némi verbális kalandot, s legalább egy röpke gondolatnyi kitérőt a megszokott megszólításokból. Ma azt olvasom, hogy az Úr szemei áttekintik a földet. Több ez, mint puszta nézés, mint egyszerű látás, az áttekintés nekem ezeknél sokkal határozottabb dolgot jelent. Ha valaki valamit áttekint, akkor abban benne van a valamit keresés vágya, s a megtalálás izgalmas lehetősége. Ha én áttekintek valamit, akkor ezt okkal és céllal teszem, mintha keresnék valamit, csak magam sem tudom valójában mit is. Áttekinteni egy könyvelést nem rácsodálkozás, hanem visszaellenőrzés. Áttekinteni egy beszámolót azt sejteti, hogy van tétje magának a folyamatnak. Amikor a mi áttekintetes urunk szemei csakugyan áttekintik a földet, akkor nagy kérdés, hogy mit ellenőriz vagy mit is keres?! Meggyőződésem, hogy az Isten áttekintése azt célozza meg, ki lesz méltó és alkalmas arra, hogy lássa igazán az Istent. Isten áttekinti ezt a világot, és azokat keresi, akik tiszta szívvel az övéi, akiknek megmutathatja erejét, hatalmát és mindent megváltoztató szeretetét. Azoknak, akik tiszta szívvel az övéi. De csakis azoknak…
