„Abísaj, Jóáb testvére volt ennek a háromnak a parancsnoka. Ő úgy forgatta a lándzsáját, hogy háromszáz embert döfött le. Ő volt a leghíresebb a három közül. A három közül a másik kettőnél tekintélyesebb volt, ezért lett a parancsnokuk, de a hárommal nem ért föl.” (20-21.)
Nincs bennem olyan mélyre temetve a morbid, hogy néha ne tudna kiszólni egy-egy poén erejéig. Így, a témánál maradva és a poént nem felejtve emlékeztetnélek kedves olvasóm, a találós kérdésre, hogy: Mi lebeg a tömegsír felett? Igen! A csapatszellem. Hagyok időt ennek az egésznek megérkezni, és egyben befejezem a szellemeskedést, igaz nem csapatban, hanem szólóban. Persze hozhatnám a 2016-os „magyarportugál” tanulságát is, ahol a csapatszellem, a közös munka és az egymásra figyelés éppen azt az eredményt hozta, mint egy-egy focizseni egyéni villanása. Vagy mégsem, mert a látható eredményen túl, az volt az igazi nyertes, aki képes volt csapatként is funkcionálni. Mert egy zseni, persze sokat ér, nem szabad és nem is lehet elvitatni a képességeit, de nem ér annyit, mint az összes többi együtt. A kulcs pedig az a bizonyos csapatszellem, amelyik minden egyéni teljesítményt egy nagyobb rendszer részeként lát és értelmez. Ahol az egy zseni éppen úgy helyet talál, mint az összes többi, a kevésbé sikeres, vagy nem annyira tehetséges. Isten országában a csapatszellem (nevezzük csak Léleknek) még határozottabban rendez minket ugyanannak a történetnek egy-egy kiemelt posztjára. Ahol mindenki számít, ahol mindenkinek helye és feladata van, ahol az egyik nem győzhet a másik nélkül, ahol minden tett és imádság egyformán számít. Ahol nem számít ki a sztárprédikátor vagy mezei pap, a nagy és bölcs pedagógus vagy épphogy tanulni kezdő kisdiák. Ahol ugyanaz a Lélek bíz meg mindenkit és rendez csapatba és vezet majd a végső győzelemre!
