„Az áldozatokat azonban Áron és fiai mutatták be az égőáldozati és az illatáldozati oltáron, továbbá ők végeztek minden teendőt a szentek szentjében, és ők szereztek engesztelést Izráelnek – mindenben úgy, ahogyan Mózes, az Isten szolgája megparancsolta.” (34.)
A román katonáknak napiparancsot osztanak: – Dimitrij! – Parancs! – Vegyen egy seprűt, és söpörje fel az udvart! – Igenis, értettem! – Teodoru! – Parancs! – Fog egy gereblyét és fölgereblyézi a pázsitot! – Igenis, értettem! – Ábel! – Parancs! – Vegyen egy rongyot és mossa föl a latrinát! – Igenis! Sejtettem! Tudom, hogy többször el kell olvasni a fenti sorokat ahhoz, hogy mindenki összerakja mi is ez az egész, ráadásul a kulcsszavak jelentős része egy mai fiatalnak teljesen érthetetlen. Mi a parancs vagy a napiparancs annak, aki a katonaságnak még csak a hírét sem hallotta?! Ahol nem az volt a válasz, hogy miért én, vagy miért pont ezt, hanem csak annyi: értettem. Vagyis nem volt esélye annak, hogy valaki nem engedelmeskedik, max. csak annyi játék sikerülhetett be a történetbe, hogy az „értettem” helyett a „sejtettem” csúszott ki az ember száján. Persze az sem biztos, hogy a latrina érthető, de ennek azért könnyebb utána kacsintani a wikipédián. Még ez is valahogy közelebb áll hozzánk, mint a parancs és annak teljesítése. A nagy szabadság világában az engedelmesség sokszor már érthetetlen és értelmezhetetlen az ember számára. Valahol a felnőttségünket is bizonyítja, hogy nem engedelmeskedünk senkinek, meg ugye demokrácia van! Mégis azt kell meglássuk Isten Igéjének vezetése mellett, hogy néha pontosan az tart egybe egy családot, nemzetet vagy országot, hogy képes engedelmeskedni ugyanannak a hívó szónak, kérésnek vagy éppen határozott parancsnak. Ne tévesszen meg minket a szabadság látszata, ha Isten parancsol, akkor merjünk engedelmeskedni neki. Mindegy, hogy „tudtam” vagy „sejtettem”, de legyen a végső rábólintásunk az Ő szavára az, hogy: Értettem, megyek Atyám!
