„Majd eltávolították maguk közül az idegen isteneket, és újra az Urat tisztelték. Az Úr pedig megelégelte Izrael nyomorúságát.” (16.)
Kicsit rapszodikusan kezelem mostanság az életem különböző idősávjait, azt hiszem, alkalmazkodom ezzel az időjárás szeszélyeihez. A tavaszi nagytakarítás ideje nálam még nem jött el és lehet nem is fog, ha már így a tavasz kimarad és télből egyből a nyárba megyünk. Persze érzem én, hogy kellene, de nehéz rávenni magam. Tudom, hogy a nagytakarítás azért jó, mert olyankor különös alapossággal fordulunk azon zeg-zugok felé a lakásban, amit alapjáraton eszünkbe sem jutna megnézni. Így kerülnek elő régen elveszettnek hitt dolgok, félpár férfizoknik, akik remegve bújtak össze a szekrény alsó fiókja alatt. Előbújnak az első könyvsor mögé beesett létfontosságú könyvek, amikből azóta vettem egy másik példányt, gondolván, hogy legkedvesebb látogatóim loptak meg. A nagytakarítás arra jó, hogy minden helyre benézzünk, és mindenhol rendet tegyünk. Aztán egy újabb évig nyugi van. Egyre erősebben érzem és tudom, hogy ezt nemcsak a lakásunkban kell megtennünk, hanem a lelkünkben is. Isten népének kellenek a lelki nagytakarítások, amikor mindenhová benézünk, megvizsgáljuk életünk minden egyes folyamatát, minden egyes kapcsolatrendszerét és könyörtelenül kipucoljuk az oda nem illő dolgokat. A megnyugvás, a felemelkedés, a belső lelki béke csak a rendben születhet meg. Amikor eltávolítom azokat a dolgokat az életemből, amiknek nincsen ott helye. Amik megakadályozzák, hogy minőségi szeretetkapcsolatom legyen Istennel és az emberekkel. Lehet egy tulajdonság, lehet egy kapcsolat, lehet egy szokás az, amit ki kell pucoljak ahhoz, hogy Isten megelégelje a nyomorúságomat. Ha Isten távol van, ha valami nem működik, akkor kezdj egy nagytakarítással! Megéri!
