„És bár olyan sokan voltatok, mint égen a csillag, kevesen maradnak meg közületek, mert nem hallgattál Istenednek, az Úrnak a szavára.” (62.)
Ritka az a helyzet, hogy az Élő Isten Élő Igéjéből kizárásos alapon szelektálunk egyet, s mindezt azért tesszük, mert a többi szinte fogyaszthatatlan a mai kor embere számára. Mit is lehetne kezdeni azzal, amikor az Ige azt ecseteli, hogy a választott nép kényes és igényes tagjai is saját ivadékaikat eszik meg az ostrom idején, nesze neked anyák napja… Nem biztos, hogy van gyomrunk ehhez a fajta keménységhez. Azt sem biztos, hogy szívesen halljuk, hogy az Isten éppen akkora örömét leli a hűtlenek megsemmisítésében, mint az igazak megtartásában. Nem vagyunk mi már vevők erre a következetes szigorra, sőt, egyenesen „ördögtől” valónak tartjuk. Szóval, kicsit semlegesebb vizeknél maradva, ma a hullócsillagok kérdését fogjuk feszegetni. Akiket Isten kiválaszt, kiemel, akik hallják szavát és engedelmeskednek neki, azok akár ragyoghatnak is az égen, mint a csillag. Az emberi élet horizontján fel-fel tűnnek ilyen életek, akik tisztaságukkal és tetteikkel kiemelkedni a szürke semmittevésből. De! Abban a pillanatban, amikor az ember elfelejti, hogy ragyogása és tündöklése nem önerőből, hanem kegyelemből van, abban a pillanatban kezdődik a zuhanás. Így lesz a felfuvalkodottból alávetett, a ragyogóból szürke, a sokból kevés, a megtartottból elveszett. Ahogy szűnik az érdeklődés Isten Igéje iránt, úgy hagy alább az engedelmesség akarása, s így fogyunk el… egyénileg vagy akár közösségileg is. Az égre visszamászni pedig csak az engedelmesség által lehet….