„Ne legyen olyan nálad, aki a fiát vagy a leányát áldozatul elégeti, ne legyen jós, se varázslást űző, jelmagyarázó vagy igéző!” (10.)
Nem tudom, hogy ki találta ki, de egy icike-picike nobel-békedíjat (így csupa kis betűvel) biztosan osztanék neki. A szundi gomb a világ egyik legcsodálatosabb digitális találmánya, segít abban, hogy lassan de biztosan ébredjünk bele ebbe a világba. Ébresztő, s aztán a szundi gomb, s a legpihentetőbb tíz perc veszi kezdetét a reggeli kómás állapotban. Emberi, hasznos, kedves, méltóságot ad a reggelnek. Bárcsak létezne egy olyan kütyü, vagy egy olyan belső hang, belénk épített érzés, ami egyfaja undi gombként működne. Megnyomjuk és pár perc alatt segít abban, hogy méltósággal ébredjünk rá emberségünk tudatára. Jelez, hogy mi az, ami undorító, ami gusztustalan, ami gáz, amire egy embernek nem lenne szabad igent mondania. Ami jelez akkor, amikor valami olyannal találkozunk, ami az Isten szemében nem kedves, s így nekünk sem kellene azonosulnunk vele, sem szolgáltatói sem fogyasztói oldalról. Most nem kezdek bele a különböző „tedd a kezed a képernyőre”, meg a „küldöm a pénzeső” programok szapulásába, mert ezek annyira bénák és röhejesek, hogy ehhez nem kell undi gomb. Sokkal veszélyesebbnek látom azokat a hétköznapi dolgokat, amik látszatra beleférnek egy általunk jónak ítélt kategóriába, miközben sok beteg és gonosz motivációt rejtenek. Ma nem égetjük el a gyerekeink áldozatul igazi tűzön és oltáron, de a fizikai megsemmisülésnél sokkal rosszabb dolgokat teszünk velük. Láttam édesanyát, aki a szeretet látszata mögé bújva megszégyenítette, megalázta és bántotta a gyerekét. Édesapát, aki a gondoskodás látszata mögé bújva feláldozott mindent a túlórákért, csakhogy meneküljön otthonról. S éppen így, jóslás, varázslás, s ki tudja még mennyi minden, amit képesek vagyunk ma is elkövetni. Szóval jó lenne az-az undi gomb. Amíg nincs, addig marad az Ige. Tessék olvasni, elég nyilvánvalóan állást foglal undi kérdésben.
