„Nem azért szeretett meg, és nem azért választott ki benneteket az Úr, mintha valamennyi népnél nagyobbak volnátok – hiszen a legkisebbek vagytok valamennyi nép között – hanem azért, mert szeret benneteket az Úr, és megtartja azt az esküt, amelyet atyáitoknak tett.” (7-8a.)
Aki volt már szerelmes, az tudja: megmagyarázhatatlan sokszor, hogy mit miért is érzünk. Miért dobban akkorát a szívünk, miért ő tud megnevettetni igazán, miért érezzük magunkat úgy a közelében? Miért ő és miért nem más valaki? Miért pont őt választom? Ő a legtökéletesebb, a legjobb, a leginkább nekem való? Persze, hogy nem lehet ezeket a kérdéseket valami objektív mérce alapján megválaszolni, hiszen a szerelem vaksága pontosan abban rejlik, hogy nem ész érvek alapján válogat. Egyszer egy barátom bemutatta a párját nekem, s próbálta kikérni az áldásom, vagy inkább a helyeslésem. Mielőtt bármit is mondhattam volna, azt azért hozzátette: lehet, hogy neked első ránézésre nem ő a legszebb, nem ő a legokosabb, de én szeretem. Így és ilyennek. Erre elhalkul minden érv és vélemény, mert egy szeretetkapcsolatnak pontosan ez a kulcsa. Azért választalak ki, mert szeretlek. Ennyi. Így talán már megértjük, hogy Istennek mennyire hasonló a motivációja, amikor ránk emberekre néz. Miért választott ki engem? Miért szeret? Miért áldozta fel értem egyszülött Fiát? Nem azért, mert nagy vagy, okos vagy, erős vagy, szép vagy. Persze lehetsz. Ez mind, vagy bármelyik. De a kiválasztásnak a lényege nem az, hogy én milyen vagyok. Sokkal fontosabb, hogy Ő milyen! A mi Istenünk olyan Isten, aki szeret. Azért választott ki, mert szeret és mert szeret, ezért kiválasztott. Szeretve vagy. Benne és általa. Lehet, hogy mások szemében csak egy lúzer, egy kis pont, egy aprócska semmiség. Lehet, a tükörbe nézve is ugyanezt látod. De mindig tudd, el ne felejtsd, hogy Isten szemében nem ez vagy, hanem a legszeretettebb lény. Csak úgy!
