„Nyomában megérkezett Simon Péter is, bement a sírba, és látta, hogy a leplek ott fekszenek, és hogy az a kendő, amely a fején volt, nem a lepleknél fekszik, hanem külön összegöngyölítve, egy másik helyen.” (6-7.)
Amikor hirtelen két dolog komolyan egymásnak ellentmond, mondjuk két vélemény, vagy két hit, vagy esetleg a hit és a valóság, akkor ez az embert alapvetően feszélyezni szokta. Ez az a disszonancia, amit szeretnénk leküzdeni, éppen ezért próbálunk változtatni a viselkedésünkön, a véleményünkön, vagy azon a módon ahogyan gondolkozunk. Mert ugye ha én dohányzom, akkor az-azt jelenti, hogy tudatosan pusztítom magam, márpedig szeretek élni, és eszem ágában sincsen meghalni. Itten jön ugye a kognitív disszonancia, s ezért, hogy elkerüljem ezt a feszélyező gondolatot, ami befészkelte magát a fejecskémbe azt mondom, hogy a cigi fogyaszt, ez pedig sokkal jobb, mint amennyire maga a cigizés rossz. Ha ez túl modern, akkor mondok régebbit. Jézus Krisztus elmondja az övéinek, hogy fel fog támadni a halálból, de ezt az övéi nem nagyon veszik komolyan. Mert ugye, aki halott az halott, az élő meg élő. Amikor Jézus Krisztus mégis feltámad, és Simon Péter meglátja az üres és nyitott sírt, akkor hirtelen elindul a fejében az a gondolat, hogy nem olyan régen még ide temették, most meg nincsen itt. Mi történhetett? Péter persze nem úgy oldja meg a helyzetet, hogy gyorsan hazudik magának valami kis frappánsat, hanem hisz a szemének, amivel látja a jeleket és a bizonyítékokat. Az meg már régi CSI mondás, hogy a bizonyítékok – kognitív disszonancia ide vagy oda – sohasem hazudnak!
