„Péter pedig kívül állt az ajtónál. Kiment tehát a másik tanítvány, a főpap ismerőse, szólt az ajtót őrző leánynak, és bevitte Pétert.” (16.)
Van az úgy, hogy nem sikerül elsőre, pedig próbálod, szeretnéd, küzdesz és akarsz, de mégis zárt ajtókra találsz. Lehet, hogy egy számodra fontos ember szívén van az a zárt ajtó, egy rideg szülő, egy elérhetetlen szerelem, aki tudomást sem vesz rólad, egy elrejtett példakép, mélyen a tanárodban… rengeteg zárt ajtóval találkozunk. Lehet, hogy a zárt ajtó egy elérhetetlen álom előtt áll, egy nagy utazás, egy felvételi eredmény, egy neked való állás… tele az életünk zárt ajtókkal. Ezek az előttünk bezáródó vagy régóta zárva lévő ajtók a legtöbbször keserűséget szülnek, meg nem értést, idegességet, egyre gyötrőbb kérdéseket teszünk fel magunknak: Mit rontok el? Miért nem vagyok elég jó? Miért pont nekem nem sikerül sohasem? Azt hiszem, van egy másik lehetőségünk is akkor, amikor az életünk bezárt ajtóit próbáljuk értelmezni. Kicsit olyan ez, mint amikor beköltöztünk az egyetemi koleszba, és az ablakon lévő rácsok elzárták előlünk a külvilágot. Ha nem volt (márpedig éjfél után sohasem volt, és még a kapu csengőt is kikötötte) éjszakai portás, akkor elég nehéz lett volna kiszökni a rácsokon keresztül. Aztán látva az éjszakai élet egy-két „jeles” képviselőjét rá kellet, hogy jöjjünk, azok a rácsok nem minket tartanak bent, hanem a „rossz arcokat” kint. Vagyis a bezárt ajtó nemcsak mindig kudarc lehet, nemcsak keserűség, nemcsak sikertelenség, hiszen lehet, hogy éppen téged akar védeni. A bezárt ajtó előtt nemcsak keseregni lehet, hanem újra gondolni, hogy csakugyan a zárt ajtó mögött van-e a helyed?! Van az úgy, hogy Isten bezár előttünk egy ajtót, de csak azért, hogy legyen időnk még egyszer átgondolni, csakugyan be kell-e lépnünk rajta. Aztán az ajtó kitárul, s kiderül jól döntöttünk-e?! Így lesznek az emberekből tagadók és árulók, de így lesznek új életet és kegyelmet talált életek is.
