Pártatlan

„Attól a naptól fogva egyetértettek abban, hogy megölik őt.” (53.)

Minden emberi kapcsolatban átütő erejű és hosszútávon is előremutató az, amikor emberek valamiben meg tudnak egyezni és egyet tudnak érteni. Akkor, amikor végre közös elhatározásra jutnak, s egy közös célban megegyeznek. Elnézve az emberi kapcsolataimat, mindig akkor történt valami nagy csoda, ha képesek voltunk egyetérteni, szavak, fogalmak és célok alatt. Ha meg tudtunk egyezni valami közösben, még ha az a külvilág számára talán nem is jelentette azt az egyértelműséget, mint nekünk. Mindig nagy dolgok hozzák létre ezt a fajta együttműködést és egyetértést, valami, ami fontos, amiért jobban odafigyelünk egymásra, valami igazi, ami ráirányítja a figyelmünket arra, hogy össze kell fognunk. Még akkor is, ha bizonyos dolgainkat majd fel kell adjuk, de csak így jöhet létre a nagy egyesség. Jézus Krisztus körül hatalmas döntések születnek meg emberek és csoportok életében. Ahogy Ő megjelenik és cselekszik, az emberek muszáj, hogy állást foglaljanak, róla, önmagukról és a világhoz való viszonyukról. Vannak, akiknek Jézus megjelenése egzisztenciális változással jár, hiszen odaadnak mindent, és elindulnak követni őt. Van, aki társadalmi szabályokat és közmegegyezéseket lép át cserébe Jézus gyógyító szaváért.  Aztán vannak olyanok is, akik régi vitáikat és viszályaikat adják fel egy közös célért. Íme a nagytanács tagjai, akik annyi mindenen tudnak vitázni és vitatkozni, egyben végre sikerül egyetérteniük, s ebben az egyben nyugodt lelkiismerettel meg tudnak egyezni. Kár, hogy ez nem más, mint megölni a Messiást. Az értetlenek egyessége, mindig veszélyes valakire nézve.

Korábbi áhítatok