„Ez az a kenyér, amely a mennyből szállt le; ez nem olyan, mint amilyet atyáitok ettek, és mégis meghaltak: aki ezt a kenyeret eszi, élni fog örökké.” (58.)
Az, aki jó befektetést akar magának, az vagy pékséget nyit, vagy koporsós lesz. Mert ugye az ember vagy élő, vagy halott. Az egyiknek kenyérre, a másiknak meg dobozra van szüksége, úgyhogy talán a legjobb befektetés a temetkezési vállalkozás és pékség. Így egyben. Látom kiírva lelki szemeim előtt: Kemencés temetkezési vállalkozás és sütöde. Bizalomgerjesztő. Lehet, hogy elhamarkodott ötlet volt ennyire egyben látni ezt a kettőt, az életet szimbolizáló kenyeret és halált jelképező koporsót. Az ötlet nem az enyém, hanem Jézus Krisztusé, aki beszél az élet kenyeréről, meg a haláléról is. Mert ugye van a kenyér, amit megeszünk, jóllakunk, aztán egyszer csak meghalunk. Jöhet a doboz. Meg van az a kenyér, ami a mennyből szállt le, amivel ugyancsak jól lehet lakni, aztán meghalunk, aztán jön a doboz. Hol a különbség? A doboz utáni folytatásban. Mert aki az élet kenyerét eszi, az élni fog örökké. Ez a Jézuspékség ettől szenzációs: Ő a kenyér, s mi vele kell, hogy jóllakjunk, erre az életre, meg a következőre is. Tudom talán erős a kép, de tessék szépen Jézust megrágni, alaposan megőrölni a fogainkkal, aztán rendesen megemészteni, hogy minden lényeges tápanyag felszívódhasson bennünk. Jézus az élet kenyere. Legalább akkora azonosulás és elfogadás kell, hogy bennünk legyen, mintha csak egy falat kenyeret ennénk meg, és lenne a részünk. Kalóriája erőt ad, értékes tápanyagai felszívódnak, a kenyér megszűnik létezni, és erő lesz belőle bennünk. Az élet kenyere is így kellene működjön, igazi tápanyaggá és táplálékká válva bennünk, hogy megerősítsen minket az örök életre.
