„Ki a hazug, ha nem az, aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus?” (22.)
Kaptak már rajta hazugságon? Sejtettem! Na és milyen volt??? Gáz ugye! Nem tudom, de talán a legcikibb dolog a világon az, amikor kiderül, hogy amit mondasz az nem igaz. S nemcsak, hogy nem igaz, hanem még ráadásul nem egy ártatlan tévedés van a hátterében, hanem tudatos ferdítés. Azt hiszem teljesen megsemmisítő az érzés, amikor nincs érv, nincs magyarázat, csak ott állni kiszolgáltatottan, s várni arra, hogy kimondják feletted az ítéletet. Mint amikor legyőzték a gladiátort, s az uralkodó kézjelzésére vártak csak, hogy halál vagy kegyelem jár a vesztesnek. A csönd, amikor rádöbbennek, hogy hazudtál, s te nem menekülhetsz, s a csönd, amiben egyszersmind te is ráeszmélsz arra, hogy itt a hazugság útjának vége. Van, aki még kapálózik, van, aki még megpróbál magyarázkodni, van, aki agresszívan próbál kitörni, de a hazugságon kapott ember érzi a teljes megsemmisülést. Ez a világ talán azért olyan zaklatott, azért olyan őrült, azért olyan feszült, mert nap, mint nap hazugságon kapják, s a világ érzi ezt. Aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus, az hazugságra építi az életét s a másokét is. Talán nem mindig derül ki a világnak ez a hazugsága, hiszen sokszor az Egyház sem képes arra, hogy a világ arcára pirítson, vagy felemelje a szavát akkor, amikor nyilvánvaló hazugságot hall. Mégis, akkor, amikor mindez véget ér, s Krisztus visszajön, s ránéz erre a világra és hazugnak nevezi azokat, akik nem akarták megismerni őt, akkor már nem tudunk majd semmit sem tenni az igazunkért. Hiszen ott már csak az Ő igazsága fog létezni s a miénk nyilvánvaló hazugság lesz, ha sohasem ismertük őt!
