„Ne legyen senki parázna vagy istentelen, mint Ézsau, aki egyetlen tál ételért eladta elsőszülöttségi jogát. Mert tudjátok, hogy később, amikor örökölni akarta az áldást, elutasították, mivel a megtérés útját nem találta meg, noha könnyek között kereste.” (16-17.)
Mintha már futott volna ez a téma nálam egy-két kört, de elnézve a közelgő kiárusítási szezont, a leértékelésekből sohasem elég. Mindenhol táblák hirdetik, hogy a kevesebb több, meg, hogy csak itt és csak most, és fel sem fogjuk a lefelé száguldó százalékokat, amik szinte hívogatnak, hogy vegyünk és vegyünk és vegyünk. Jelen esetben nem is igazán érzékeljük, hogy mit mire cserélünk, mivel az egyik oldalon a pénz a másik oldalon pedig a leértékelt áru található. Bele sem gondolunk (jelen esetben legyünk kezdő pedagógusok), hogyha veszünk egy leértékelt parfümöt, ami így már csak 5450 Ft, akkor azért mi a másik oldalon közel tíz teljes órát dolgoztunk, míg mondjuk ugyanilyen árakkal számolva egy amerikai kezdő pedagógus ezért a parfümért kereken 45 percet dolgozott. De maradjunk csak kicsiny hazánkban, tíz óra meló egy parfümért, egészen másképpen hangzik, mint az, hogy fél áron vettem magamnak egy parfümöt. Szóval nagyon nem mindegy, hogy mit mennyiért veszek, s hogy merem-e a másik oldalon nem a pénzt, hanem az ahhoz szükséges munkát és energia befektetést látni. Ha még működne a cserekereskedelem egészen másképpen nézne ki a dolog. Nem lenne leértékelés, hanem minden annyit érne, mint amennyibe igazán került. (Mert ugye azt azért tudjuk, hogy egy farmernadrág előállítása és szállítása nem kerül 15.000 Ft-ba). Nekünk keresztyéneknek el kellene azon gondolkodnunk, hogy mit mire cserélünk, mit adunk miért, mindig minden a pénzről szól, vagy létezik annál több is? Mennyit ér nekem a munkám, vagy egy kapcsolatom, mennyit ér az időm, vagy éppen a szeretetem. Te mit mire cserélsz?!
