„Ahol pedig a bűnbocsánatról van szó, ott nincs többé bűnért bemutatott áldozat.” (18.)
„Az igazi barátok azok, akik akkor vannak mellettünk, amikor jól megy a sorunk. Szorítanak értünk, örülnek a győzelmeinknek. A hamis barátok pedig azok, akik a nehéz pillanatokban jelennek meg, azzal a búval bélelt, „együttérző” arccal, pedig valójában kapóra jön nekik a szenvedésünk, hogy ezzel vigasztalhassák magukat nyomorult életük miatt.”
(coelho)
Nem véletlenül tart ott az ember, ahol jelenleg is tart, a szabadság és a szabad választás korában sokmindent nem tudunk választani (néha nincs is miből), ez alól a barát s így a barátság sem kivétel. Egyre aktuálisabb a mondás, hogy „minek az embernek ellenség, ha vannak barátai is.” Nem tudom, hogy a barátságok minősége miatt-e, de egyre többen kutyát választanak legjobb barátnak, ami – hiába vagyok kutyabarát – legyünk őszinték, elég furcsa szokás. Tudom én, hogy kedves, rendes, megbízható, meg elél a száraztápon, na de a szokásai. Képes újra felnyalni azt, amit már egyszer kipakolt. Ez elég visszataszító, ahogyan a Szentírás is írja: „Amint a kutya visszatér ahhoz, amit kihányt, így hajtja a bolond is egyre badarságát.” (Péld 26:11).Ráadásul annyira jóbarátok lettünk, hogy mi tanulunk a blökiktől. Visszatérünk újra és újra mindahhoz, ami már egyszer feljött és már réges-régen túl kellene lennünk rajta. A bűneink, a kis életzavaraink, amikor állhatunk saját magunk fölött, sajnálhatjuk magunk, s élhetünk úgy, mintha Krisztus nem is tett értünk volna semmit. Isten Krisztusért megbocsátott nekünk, bűneink eltörölve, nem emlékezik többet rájuk senki. Csak mi magunk, vissza-vissza járunk rá, hadd fájjon még egy kicsit. Ennek a kutyák persze biztos örülnek, de mit csinál Krisztus?!
