Rejtettkamerás felvétel

Nincsen olyan teremtmény, amely rejtve volna előtte, sőt mindenki mezítelen és fedetlen az ő szeme előtt. Neki kell majd számot adnunk.” (13.)

Egy olyan környéken élek, ahol az igencsak aktív lakosság ellen abszolút passzív házzal lehet védekezni. A passzív biztonságtechnika minden egyes eleme be van építve a rendszerbe, riasztó, mozgás- és nyitásérzékelő, házőrző kutya és egy „szembeszomszéd” néni, aki radarmegfigyelő volt, s még ma is előszeretettel hódol ennek a szenvedélyének. Egyedül már csak egy kamerarendszer hiányzik, amit nem vagyok hajlandó a saját szakállamra kiépíteni, inkább engedem, hogy a FIDESZ beváltsa egy-két helyi választási ígéretét is, habár ha ezzel is olyan ütemben halad, mint az országossal, akkor még egy darabig majd várnom kell. Egy ilyen mindent megfigyelő kamerarendszer jót tenne nemcsak az én környékemnek, hanem az egész országnak. Londonban pl. végig tudnak követni a belvárosi sétád során, nehogy elvessz vagy megtámadjanak. New Yorkban minden híradóban látod az elkövetőt, mivel minden sarkon van egy kamera, amivel képesek nagyobb biztonságot és rendet tartani a városban. Van annak visszatartó ereje, hogy kamerák vesznek, ki tudja mikor és ki tudja hol. Ha egy kicsit képesek lennénk abba belegondolni, hogy nekünk olyan Istenünk van, akinek szava és akarata, szeme és tekintete mindenhova elér és eljut, mindig mindent lát, akkor talán egészen más minőségű életet tudnánk élni. Hiszen nemcsak a tetteinket, hanem az érzéseinket, a gondolatainkat és a vágyainkat is látja. Mindenki fedetlen a szeme előtt, s neki kell majd számot adnunk mindenről, ami csak azért ciki, mert Ő a felvételeket soha nem törli, szóval előtte nem lesz az mentségünk, hogy „az nem is úgy volt,” meg „nem is úgy gondoltam”… Ez persze nem ijesztgetés, hanem csak egy kis segítség a józan mérlegeléshez…

Korábbi áhítatok