„Ezért tehát még jobban kell figyelnünk a hallottakra, hogy valamiképpen el ne sodródjunk.” (1.)
A Medve egykedvűen majszol a málnásban. A mellette lévő folyó túlpartjáról átkiált a Nyuszi: – Hé Medve! Gyere át, akarok mutatni valamit! – Dehogy megyek, jól vagyok itt. – Na de Medve, gyere már át, nem fogod megbánni! – Maradj már Nyuszika!!! – Naa, Medve, ússzál már át! A medve nem bírja tovább, átúszik a 2 mérföld széles folyón, a sodrás leviszi három kilométert, visszagyalogol majd megkérdi a Nyulat: – Na mi volt olyan fontos, Nyuszika?! A Nyuszi ráteszi a kezét a Medve vállára, átmutat a túlsó partra, és bizalmaskodón megjegyzi: – Látod Medve milyen klassz málnás van a túlparton?! A fene akar a folyóba ugrani, pláne, amikor ideát minden megvan. Aztán a kíváncsiság, vagy a nagy szívem mégis elintézi, hogy otthagyjam a megszokott kis biztonságos helyemet. Csobbanás, hideg, utálom a hideg vizet, átázik a bundám, ki tudja mikorra fog megszáradni. Most érzem csak, milyen erős a sodrás, mennyire messze van a part, s most jut eszembe, nem is tudok úszni. Sodródok, egészen addig, míg leér a lábam, aztán cammogok, sietek, közel négy órát gyalogolok, hogy megtudjam, az a hely a legjobb a világon, ahonnan elindultam. Még jó, hogy nem ölt meg a folyó, hogy nem nyelt el a sodrás, hogy a Nyuszika gyorsabban tud futni, na és, hogy még élek. Már csak egyetlen probléma marad, hogy fogok oda visszajutni?!