„Ne kerüljön át örökség egyik törzsből a másikba. Izráel fiainak törzseiből mindenki ragaszkodjék a maga örökségéhez!” (9.)
A fiú szenvedélyesen magához öleli a lányt, s ahogy végig simítja hosszú fürtjeit, elgondolkozik azon, hogy vajon mi is tartja őket össze. Ő kövérkés, szeplős, nem az a tipikus „álompasi”, miközben a lány, aki szereti őt, egy igazi bombázó, az a fajta, amit a magaféle srác nem kaphatna meg. Miközben így gondolkozik, eszébe jut valami, s a sejtés lassan tudássá nemesedik, s a tudás beszédre készteti. – Szerelmem, akkor is szeretnél, ha apám pár éve nem hagyta volna rám azt a hatalmas vagyont? – Jaj, te csacsi, feleli a lány, szerinted érdekel engem, hogy ki is hagyta rád azt a rengeteg pénzt? 🙂 🙂 🙂 Na csacsik, vagy inkább szamarak, beleértve engem is ebbe a két kategóriába, szerintetek kit érdekel, hogy honnan is van az örökségünk? Általában senkit, hiszen kikopott már ez a szó és a szó mögötti nagyon fontos tartalom a mai világból. Nem azért, mert nem lenne fontos, hanem mert egyre kevesebb olyan ember van, akinek számít, hogy honnan van az öröksége, s akinek számítana, hogy ezt az örökséget ne herdálja el. Pedig Isten útmutatása ebben is egyértelmű és határozott, s nemcsak az örökségbe kapott földről, hanem az Isten által megígért s nekünk adott valamennyi örökségről szól. Ragaszkodnunk kell ahhoz, amit örökségbe kaptunk. Legyen ez a föld ahol élünk, legyen ez az anyanyelv, amit beszélünk, legyen ez az alapvető biblikus értékrend, ami alapján működünk, vagy legyen ez az Egyház, ahol egymásra és Istenre találunk…
