„Szolgáljanak nektek ezek a városok menedékül a bosszúálló elől, hogy ne haljon meg a gyilkos, amíg oda nem áll a közösség elé ítéletre.” (12.)
Gyerekkorom kedvenc vicce volt (és kéretik ebből semmi komoly tanulságot nem levonni) vagy inkább találóskérdése, hogy – Mi lebeg a tömegsír felett? A válasz a csapatszellem. Legalább olyan jó, mint a – Mi az? Csontváz a bokorban. A tavalyi bújócska győztese. Na, hát így mulattuk mi az időt kisiskolás korunkban, egy szebb és boldogabb hazában, de térjünk vissza a tömegsírhoz. Amikor Isten elrendeli a menedékvárosok kijelölését, akkor mindezt azért teszi, hogy az, aki nem halálos bűnt követ el, mondjuk véletlenül megöl valakit, az elmenekülhessen az elhunyt feldühödött rokonsága elől, s meghúzódhasson egy menedékvárosban. Na de, és itt jön a csapatszellem, nem egy életen keresztül, hanem csak addig, míg a gyilkos oda nem áll a közösség elé ítéletre. Elképzelem, hogy nekem oda kellene állnom a közösség elé ítéletre. Nem sok közösséget tudnék mondani a családomon, a barátaimon és munkatársaimon kívül, akik elé oda mernék állni. Mondjuk az aktuális VV9 villa lakói elé nem állnék oda, hogy ügyemben igazságos ítéletet hozzanak, de a sztárban sztár stábja sem biztos, hogy elnyerné a tetszésemet, habár papszabi biztosan hozzám is mondana valami vicceset. A közösség elé állni ítéletre, akkor, amikor a közösség ítélete kéretlen is folyamatosan érkezik hozzánk, amikor fészbúk háború, véleményterrorizmus és annyi ítélkező megjegyzés kering körülöttünk, én biztosan nem mernék. Mert ezekben a közösségekben csapatszellem lehet, hogy van, de az igazságos ítélethez az nem elég, hiszen oda és ahhoz az Isten Lelke kell. Az a közösség tud igazságosan ítélni, aki az Isten Lelkének vezetésével, az Isten törvényei alapján az Isten igazságát akarja érvényre juttatni.
