„De ha nem űzitek ki magatok elől az ország lakosait, akkor tüskévé lesznek a szemetekben és tövissé az oldalatokban azok, akiket meghagytok közülük, és szorongatni fognak benneteket azon a földön, amelyen lakni fogtok, és majd veletek bánok el úgy, ahogyan ővelük akartam elbánni.” (55-56.)
Biztos vagyok benne, hogy még azok is ismernek egy-két dallamot és szöveget az István a király rockoperából, akik amúgy nem csípik a műfajt, vagy a szerzőket, vagy nem igazán érintette meg őket annak a kornak a szelleme. Az én generációm betéve tudja az egészet, ha lehetne, akkor önmagammal énekelném el két szólamban azt, amit az ősbemutatón Varga Miklós és Sebestyén Márta énekelt. Érdekes módon a legkarakteresebb dalok nekem a Solt, Sur és Bese főurak élcelődései. Az „abcug Koppány” nagy kedvenc, de tekintettel arra, hogy a Jézus Krisztus Szupersztárból is Heródes dala a favorit, így talán nem is meglepő, hogy ezek a kis epizódok nekem jobban bejönnek, mint a nagy áriák. A már emlegetett dal, azzal kezdődik, hogy a főurak megéneklik, hogy milyen bosszantó is ez a Koppány és abcug, ami egy kedves német kifejezés magyarítása, vagyis: le vele! Mert aki bosszantó, azzal le kell számolni, legalábbis az akkori történelmi időkben nem kellettek az ellenállók. Isten ritkán mondja azt valamire, hogy le vele, azt még ritkábban, hogy abcúg, de ez valószínű azért van, mert ő sem bírja a német nyelv karcosságát. De ha mondja, akkor illik azt komolyan venni. Isten népe, amikor birtokba veszi azt, amit Isten neki megígért, akkor ott ki kell irtani minden bálványt, minden idegen istent, mindent, ami elhomályosítaná az egyedüli és Élő Istennel való szeretetkapcsolatot. Bármi, amit meghagysz az életedben abból, ami nem kedves az Istennek először csak tüske lesz, aztán szúró tövis, aztán pedig a bukásod legfőbb oka…
