„Végy el egy részt az Úrnak a hadba vonult harcosoktól, ötszázból egyet: embert, marhát, szamarat és juhot egyaránt.” (28.)
Nem győzöm azon csodálkozni, hogy a Mindenható Isten számunkra mennyire érthetetlen és értelmezhetetlen módon működik. Persze mindig is tudtam én, hogy amilyen messze van az ég a földtől kb. akkora a gondolati különbség Isten és ember között, de amikor ez konkrétan mérhető lesz az mindig ámulatba ejt. Ebben a mai sztoriban Izrael elmegy háborúzni, s nyilván a jelentős haderő eltörpül azon egyszerű tény mellett, hogy az Úr az, aki garantálja a győzelmet, az Ő jelenléte biztos záloga a sikernek. Úgy is lesz, jöttek, láttak győztek, majd némi kiigazítás és utólagos mészárlás után megszámolják a hadizsákmányt. Most nem sorolom fel mindet, de a 675000 birka már ránézésre is sok, még jó, hogy sikerült 32000 szüzet is melléjük fogni, így volt, aki terelgette őket. Ebből az egészből Istennek nem kell csak 675 bárányka, ami még így is sok, de ha arra gondolunk, hogy az egészre igényt tarthatna, s ő mégsem teszi, hanem azt mondja, a törvény az törvény, s nekem ennyi elég. Azt hiszem Isten igaz Istensége abban is látszik, hogy tudja mi az-az elég. Ellentétben velünk emberekkel, akik a kevés és a sok állandó dilemmájában szenvedünk. Nem tudom, hogy teológiailag helyes-e arra célozgatni, hogy legyen példaképünk az Isten, de annyi bizonyos, hogy egészen más életünk lenne, ha felfognánk azt, ami elég. Ha beérnénk a kötelező minimummal, ha nem akarnánk mindig nagyobbat, újat, ha nem akarnánk mindent, hanem csak annyit, amennyi kell.
