„A hetedik hónap tizenötödik napján tartsatok szent összejövetelt. Ne végezzetek semmiféle foglalkozáshoz tartozó munkát, hanem ünnepeljetek hét napig ünnepet az Úrnak.” (20.)
Hála legyen a Mindenhatónak, hogy valahogy elkerült az agyvérzés szele reformáció környékén, mert ugye az én fb falamon is megjelentek a „helówin kontra reformációs” idiótaságok. Mert amúgy mindkettő az, legalábbis a nyelvköszörülésnek ezen a szintjén. Mert aki magyar, meg református, az nem ünnepli a démonok, druidák, a gonosz, és a tökárusok ünnepét, hanem reformációt, mert ugye szentek sincsenek, tehát azt sem ünnepeljük. Csak azokat a szegény reformátorokat, akikből megcsináltuk a magunk szentjeit, s akik szembe röhögnének, vagy sírnának azon, hogy mit jelent nálunk a református szó a kis hétköznapi gyakorlatban. Aztán jött az olcsómécses, mert a legkisebb is számít, gyertya és örökégő szinten is, nem is akarom tudni mennyit költöttünk el a halottainkra, de talán pár még most is élne, ha életükben ennyit költünk rájuk. Na és ugye, aki meg tököl, meg beöltözik, ha leszámítjuk a gyehennával és örök kárhozattal járó extrákat, akkor is felül egy teljesen élet- és kultúraidegen újabb fogyasztói kampánynak. Szóval ebből a fb medliből kiderül, hogy nagyon nem tudunk ünnepelni, s olyan hangsúlyeltolódások vannak az életünkben, amiket jó lenne átgondolni. Mert az ünnep nem attól ünnep pusztán, hogy mi mit csinálunk, hanem, hogy mi miért is csináljuk azt? Mi volt az ünnep eredete? Ezért teljesen felesleges reformációt ünnepelni ott, ahol a szüntelen megújulásnak már a vágya sincsen nagyon sokakban. Ezért kár mindenszentezni ott, ahol az élet szentsége köszönőviszonyban sincs azoknak az életével, akikhez fohászkodunk. Talán a legönazonosabb ostobaság mégiscsak a halloween, mert az pont annyi, amennyinek lennie kell. Vigyázzatok tehát mit, miért és hogyan ünnepeltek. Amúgy is lassan fekete péntek, na meg karácsony…
