„Azután így beszélt Mózeshez az ÚR: Fineás, Áron főpap fiának, Eleázárnak a fia elfordította haragomat Izráel fiairól, amikor felindulásomnak megfelelően bánt velük, s ezért nem semmisítettem meg Izráel fiait felindulásomban.” (10-11.)
Ismét egy olyan pszichológiai fogalomhoz jutottunk, amihez amúgy nem akartunk, illetve én nem akartam, de hát a gondolatok ugye, csak mennek és jönnek. Állítólag eredetileg az indulatátvitelt még a kedves és öreg Freud bácsi írta le, mint a terápiák egyik fontos jelenségét, amikor is a páciens egyre erősebben kezd el érzelmileg kötődni a terapeutához. Ez az érzelmi kötődés lehet a beleszeret érzésétől az egészen heves gyűlöletig szinte minden. Az ok nem a terapeuta viselkedése, hanem a páciens egy-egy korábbi élménye, aminek kapcsán alakít ki kötődéseket. Na aztán jött Jung, s minden megváltozott, mivel neki is sikerült indulatátvitelt kieszközölni egy hölgypáciensénél, ahol aztán nemcsak az indulatot tették át egymásba. Ahogy a családban mondják: Ennyit a fjordokról. Lapozzunk. Mi van a pszichológián túl? Valami sokkal izgalmasabb, ami nem az ember bukásáról szól, hanem arról, amikor az indulatátvitel a transzcendens felől érkezik az ember felé. Amikor Isten haragszik, s valaki képes arra, hogy ezt az indulatot átvegye, s ennek megfelelően cselekedjen. Ilyen Fineás, Áron unokája, aki Isten haragját váltja tettekre, s ítél, büntet és végrehajt. Ezzel mentve meg sokakat a népből, hiszen bizonyítja, hogy van még olyan, aki képes azon felháborodni, amin az Isten is. Persze ennek a történetnek van másik vége is, amikor egy hasonlóan fiatal férfi érti és érzi Isten micsoda szeretettel van a világ felé, s magára vállalja annak minden bűnét. Amikor az indulat Isten szeretete és igazsága, s amikor ez az indulatátvitel nemcsak egy népnek a maradékát, hanem minden maradék népet megmentett.
