Hiánycikk

Egy afrikai szafari résztvevői letáboroznak egy kis pihenőre egy csodaszép tónál, vízesés, csónakok, idilli hely és hangulat. A szafari résztvevői különféle módon töltik a pihenő időt, van, aki olvas az árnyékos fák rejtekében, van, aki csónakázik, s van, aki a kedves idegenvezető beszámolóját hallgatja a környék bennszülötteiről. Egyszer csak, hirtelen egy zaklatott férfi szakítja félbe az idegenvezető előadását. – Ne haragudjon Uram, de a feleségem és az anyósom beültek egy csónakba és beeveztek a tó közepébe. – Ne idegeskedjen Uram – nyugtatta az idegenvezető –  de ez benne van a programban. – Tudom én, tudom én – feleli a fickó – de azt is láttam, hogy egy hatalmas krokodil vetette magát bele a tóba és a csónak felé úszik. – Értem Uram, és kérem ne aggódjon, ne türelmetlenkedjen. Üljön le a parta, nyisson egy sört, s türelmesen várjon, mert higgye el, ez a krokodil tudja a dolgát. – Azt mindjárt gondoltam – feleli a fickó – de ismerem az anyósom, és az a krokodil, nincsen biztonságban! Azt hiszem, türelmesen várni ma már nem nagyon tudunk. Nemhogy anyós-krokodil összecsapásra, de még egy buszra, egy vizsgálatra, vagy akár csak arra sem, hogy sorra kerüljünk. A türelem az egyik legnagyobb hiánycikk, kevés van belőle, s ami van, az is hamar elfogy. Pedig, a türelem szinte minden nép nyelvében úgy van megörökítve, mint amihez áldás, bölcsesség és az élet értelme társul. A türelmetlenség ezzel szemben, ahogy a kínaiak mondják “a tudatlanság gyermeke”. Nem vagyok biztos benne, hogy van tuti recept arra, hogy ne fogyjon el az ember türelme, de talán ha nagyobb becsben tartanánk, ha nem duzzognánk állandóan, ha vigyáznánk rá, mint az egyik legnagyobb kincsünkre, akkor sok szenvedéstől kímélnénk meg magunk.