„Megtörtént, hogy a felhő csak estétől reggelig volt ott, reggel pedig már föl is emelkedett a felhő: ilyenkor ők is elindultak. Akár nappal, akár éjjel emelkedett föl a felhő, ők elindultak.” (21.)
Remélem nemcsak nekem cseng ismerősen a szöveg, s nemcsak nekem ugrik be Koncz Zsuzsa hangján a dallam: „Vannak idők mikor menni kell, mikor a ház falán feltűnik a jel…”. Talán Bródy a szöveg, lehet a dallam is, de hallottam már Gerendás Pétert is emlegetni, lám mit tesz velünk a Retro rádió :). Na a sok reklám után (pedig nem is támogatnak minket) vissza a szöveghez, különösen is akkor, amikor nap, min nap elhangzik, hogy „el kell innen menni”, meg „ez egy élhetetlen ország”, vagy a napjainkban látott Kárpátaljai tragédia, ahol otthonról akarják hazaküldeni a magyarokat. Döntő kérdés az ember életében, hogy mikor van az-az idő, amikor menni kell. Mi az, ami jelzi, hogy nincsen tovább? A körülmények vagy az én saját állapotom, a tűrőképességem? Mi az-az egyértelmű jel, aminek a hatására az ember megteheti élete fontos lépéseit, ellépéseit, kivonulásait, minek a hatására indulhatunk el? Én azt tapasztaltam és abban hiszek, hogy mindenkinek meg kell találni a saját felhőjét, azt a jelet vagy jelzőrendszert, ami az Istennel való személyes kapcsolatából fakad. Mert az idő, amikor menni kell, akkor jön el, amikor a felhő nekiindul. Isten népe nem abban dönt, hogy mikor induljunk, hanem hogy kövessük-e a felhőt?! Arról a népről azt olvassuk, hogy követik. Ha csak egy nap, akkor egy nap, ha több hónap, akkor több hónap, de csak annyit maradnak, amennyit az Isten jelenléte enged. Akkor indulnak, amikor a felhő is indul, mindegy, hogy este vagy reggel, mennek, mert menniük kell. Isten népe, ha Isten elindul és azt mondja kövess, akkor ne tétovázz!
