„Azután így beszélt Mózeshez az ÚR: Lévi törzsét ne vedd számba, és ne számold őket hozzá Izráel fiaihoz, hanem tedd a lévitákat a bizonyság hajlékának és az ahhoz tartozó egész fölszerelésnek a felügyelőivé. Ők vigyék a hajlékot és annak egész fölszerelését, ott szolgáljanak, és táborozzanak a hajlék körül.” (48-50.)
Induljunk ki abból, hogy aki mindent csinál, az valójában semmit sem csinál, aki mindenben jó akar lenni, az előbb utóbb semmiben sem lesz az. Igen. Tudom, hogy vannak kivételek meg zsenik, meg „jajneáltalánosítsunkmármegint”, de mégis ez a szomorú tapasztalat. Sokféle példát hozhatnék, de maradjunk csak a saját házunk táján, megannyi feladat és szerep, mindben teljesíteni, mindben helytállni. Igazság szerint mindannyiunk életében a szerepek és a feladatok úgy működnek, mint egy fontossági sorrend, a lista tetején lévő fontos, míg a lista alján lévő nem annyira. Szóval, ha mondjuk főnök, beosztott, önkéntes, férj, apa az én gyorslistám, akkor be kell valljam, hogy a gyerekeim a legkevésbé fontosak nekem, s minden más eléjük van helyezve. Persze ilyenkor minden tiltakozik benned is meg bennem is, mert szeretem őket, meg nem is úgy van, meg ez csak a látszat, és ömlik a bullshit kifelé is meg befelé is, egyfajta önigazolásként. Isten népének ebben is józannak és mértékletesnek kell lennie, hiszen maga az Isten ad példát arra, hogy igenis lehet priorizálni, lehet fontossági sorrendet úgy felállítani, hogy a listán ne kismillió szerep, hanem csak az egyetlen és legfontosabb legyen. A lévita nem megy hadba, nem kell, hogy rendelkezési állományban legyen, mert neki egyetlen egy feladata van: Isten hajléka körül teljesít szolgálatot. Szóval mielőtt hivatkozol a misszióra, meg a szent küldetésre kérlek gondold végig, hogy nincs-e itt az ideje annak, hogy bizonyos dolgok eltűnjenek a listádról?! Amikor apa vagyok, akkor ez az egy legyen a listán. Nem kell üzleti telefont intézni, nem kell emailt nézni, játszani és szeretni kell. És szépen bátran csak így tovább…
