„Erre ő így szólt hozzám: Ezt az igét küldi az ÚR Zerubbábelnek: „Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel! – mondja a Seregek Ura.”” (37.)
Kevés dolog van, ami ki tud hozni a béketűrésből, és még kevesebb dolog van, ami akár a tettlegességig eljuttathat, de azt hiszem, s talán ezzel nem leszek egyedül, amikor a szeretteimet bántják, akkor nehéz nyugodt maradni. Mindig is tudtam, hogy el fog jönni az a pillanat, amikor szembe kell nézni azzal, hogy azok, akiket szeretek, ilyen-olyan sérelmeket szenvednek. Amikor a gyereked orrát egy másik kisgyerek beveri az oviban, s te próbálod a másik szülővel meg az óvónénikkel megbeszélni, hogy ez így nem oké és tenni kéne valamit. Vagy amikor a lányod első pasija beszól, s te próbálod vigasztalni a lányod, hogy nem minden ember ilyen, és nem mindegyik férfi így. Talán ezek azok a helyzetek, amikor inkább befelé vagy dühös és nem kifelé, amikor inkább a szeretteted bátorítod és erősíted, s nem arra gondolsz, hogyan büntesd meg azt, aki a fájdalmat okozza. Aztán van az a pont, amikor valaki valami olyat tesz, ahol már nincs sem türelem, sem pardon, sem semmi, ami visszatartana attól, hogy elejét vedd a sokkal rosszabbnak. Ilyenkor szinte minden összekeveredik bennünk, hiszen keresztyén emberként olyan sok dolog van, ami visszatart az erőszaktól, a bosszútól, a jogos vagy jogtalan erőfitogtatástól, miközben valami zsigeri erő próbál feltörni és érvényt szerezni magának szeretteid védelme érdekében. Nem tudom, ilyenkor kit mi nyugtat meg, de nekem eligazító és bátorító Isten Igéje, akkor, amikor újjá kell építeni önmagunk, az érzéseink értelmezését vagy akár keresztyén küldetésünk: Nem hatalommal, nem erőszakkal, hanem Isten Lelkével… csak remélni tudom, hogy ez végig kitart…
