„Örvendezz, ifjú, míg fiatal vagy, légy jókedvű ifjúságod idején, és élj szíved vágya szerint, ahogy jónak látod! De tudd meg, hogy mindezekért Isten megítél téged!” (9.)
Ezt a szót nem is ismertem pár évvel ezelőtt, legalábbis abban az értelemben, ahogy manapság használom. A régi indiánkönyvek, amiket éjszakákon át bújtunk a tesóimmal, gyakran használták, arra, amikor a győztes vadász kizsigerelte az elejtett vadat (vagy éppen a zabos indiánok a védtelen telepeseket). Aztán egyszer csak betoppant az életembe ez a szó, mint Rejtőnél a szőke ciklon, s annyi mindent kellett ennek kapcsán átértékelnem. Zsigerből. Azt jelenti, ösztönösen, amikor csak úgy jön, amikor mindenfajta játék és megjátszás nélkül csak úgy megy. Zsigerből átölelni valakit, anélkül, hogy gondolkodnál jó ötlet-e, zsigerből segíteni ott, ahol tudsz, nem azért mert meghálálják, hanem mert nem tudsz mást tenni. Zsigerből szeretni, zsigerből adni magad, zsigerből elfogadni. Zsigerből, vagyis életed és lényeged legmélyéről. Azt hiszem, akkor, amikor Jézus Krisztus a gyermekeknek ígéri és adja a mennyek országát, akkor pontosan erről beszél. Erről a zsigerből cselekvésről, erről a zsigerből szeretésről. Mi nagyok már egyre kevesebbet tudunk erről, hiszen alkalmazkodtunk, meghunyászkodtunk, a kicsik, a gyermekek s az ifjak, talán még képesek erre. Élj zsigerből, vagyis a szíved vágya szerint, úgy ahogyan jónak látod. A minőségbiztosítást pedig bízd Istenre. Mert minden tettünk, legyen az játszott, tanult vagy éppen zsigeri, ugyanazon a szűrön megy keresztül. Élj! Vagy ahogy Augustinus mondta: Szeress és tégy amit akarsz! De tudd meg, hogy mindezekért Isten megítél téged!
