„Élhet valaki kétezer évig is, ha nem tud gyönyörködni a jóban! Végül is egy helyre kerül mindenki. ” (6.)
Furcsa ez a világ. Erre persze nem ma jöttem rá, de van megint egy friss élményem, ami kapcsán meg kell, hogy nyomjam a share gombot az életem virtuális felületein. Egyrészt beléptem abba a korba, hogy a fiamat sportorvoshoz kell vinnem, mert csak akkor kosarazhat meccseken is, ha igazolt játékos, ahhoz meg ugye kell a sportorvos. Sikerült két napot kiszakítanom az életemből és hol vele, hol a vizeletével, hol meg a papírjaival álltam sorba különböző ablakoknál, beolvadva én is a szürke beteg tömegbe, ahol mindenkit ugyanúgy kezelnek, főleg le, meg félre, de azért még mindig like az egészségügynek. Az egyik váróban ülve csak úgy rám szakadt az a furcsa érzés, amikor körbe néztem a beteg és főleg öreg emberek arcán, hogy mire is jó ez az egész? Egészségügy meg vizsgálatok, amikor az orvos arra sem méltatott, hogy a szemembe nézzen vagy köszönjön, el volt merülve az újságjában, az asszisztencia megcsinálta a fiamon az EKG-t, aztán mehettünk. Hiába próbáltam egy kis kedvességet adni meg kapni, esélytelen volt. Persze tudom én, ki tudja hány órája melóznak, meg mennyire nincsenek megfizetve. Tudnék még sok ilyet ebben az országban. Mindegy. Amikor kijöttünk arra jöttem rá, itt senkit nem érdekel a tartalom. Nem arra tesznek kísérletet, hogy az életünk minőségén javítsanak, vagy segítsenek abban, hogy legyen mit tartalommal megtölteni. A kísérlet arról szól, hogy valahogy meghosszabbítsák az életet, időben tolják egyre messzebbre a véget, miközben az élet nem a hosszúságról szól, hanem sokkal inkább a mélységről. Élhet valaki nagyon sokáig, de ha nincs az életének mélysége, ünnepe, tiszta és szép pillanata, amikor gyönyörködik jóban, amikor élvezi magát az életet, úgy, ahogy az Isten adta, akkor az egész nem ér semmit, vagy legalább is nem sokat. Tartalom srácok! Ez a mai varázsszó!
