„Akkor fogta Mózes a szegyet, és felmutatta azt felmutatott áldozatul az Úr színe előtt. A fölavatásra szánt kosból ez Mózest illette, ahogyan megparancsolta Mózesnek az Úr.” (29.)
Pistike hazamegy a suliból és mondja az apjának, hogy az egyik órán az elmélet és gyakorlat közti különbségről tanultak, de sajnos ő még mindig nem érti. Apuka gyorsan rögtönöz, hogy segítsen a fiának: – Na fiam. Menj oda anyádhoz, kérdezd meg tőle, hogy 1.000.000 Ft-ért, hajlandó lenne-e csókolózni bárkivel. Pistike odamegy, megkérdezi, anyuka válaszol: – Persze kisfiam, az rengeteg pénz, ránk fér! Pistike visszamegy az apjához, mire ő egyből küldi is tovább. – Most menj, kérdezd meg a nővéredet is! Pistike megkérdezi, mire a nővére is így felel: – Még szép tesó, hisz az rengeteg pénz. Pistike visszamegy az apjához, elmondja neki a választ, mire az apja így szól: -Látod kisfiam: ez a különbség elmélet és gyakorlat között. Mert ugye elméletben már van 2.000.000 Ft-unk, gyakorlatban meg együtt élünk két prostival! Azt hiszem, akkor amikor a jelen kor jelen Egyházának valóságában élünk, akkor folyamatosan megkörnyékez minket a kérdés: Mit rontunk el? Miért van az, hogy egyre kevésbé „kellünk” az embereknek? Sokan sokféle választ adtak erre, én válaszolni nem tudok, de érzésem szerint valahol ebben a két történetben van ránk nehezedő igazság. Elméletileg van valamink, gyakorlatilag meg egészen mások vagyunk. Elméletileg van egy evangéliumunk, gyakorlatilag nem élünk eszerint, s ha nem élünk annak megfelelően, akkor nincs is evangéliumunk. Mózes áldozatbemutatásának gyakorlata tökéletesen igazodik az elmélethez. Mindent úgy tesz, ahogyan megparancsolta az Úr! Nála nem válik el az elmélet a gyakorlattól és fordítva, gyakorlata tökéletesen kiábrázolja és megvalósítja az elméletet. Mert Isten szavával csak így lehet és csak így szabad bánni.
