„Ha tehát valaki vétkessé válik ezek közül bármelyik dologban, vallja meg, hogy miben vétkezett” (5.)
A Trónok harca megasorozat egyik csöndes és szürke kis epizódjában, az egykor fényes és dicső múltú királynőt Cersei-t egy apácának látszó szürke alak gyötri folyamatosan azzal, hogy börtönében azt ismételgeti neki: Confess, confess, confess. Valld be, valld meg, ismerd be. Persze a királynő kemény csaj, a folytatás pedig önmagáért beszél, de nem szpojlerezek, tessék megnézni, talán 5. évad közepe. Az apáca, akit ebben a vallásban septának hívnak teszi a dolgát és próbálja segíteni az általuk kitalált üdvösség útját, ami szerintük nem működhet csakis úgy, ha az ember bevallja bűnét. Van benne valami, persze nem úgy, hogy kínzással kikényszerítik a bűnvallást, hanem sokkal inkább úgy, hogy az ember eljut az elrontottok dolgainak vagy éppen bűneinek a felismerésére. Önként és szabadon. Minden gyógyulás így kezdődik, ez az első lépés, hogy az ember elszomorodik amikor önmagába néz, meglátja gyengeségét és bevallja, illetve megvallja mit ismert fel magában. Ha van bizalmasa akkor annak, ha tagja egy közösségnek, ahol ez működik, akkor ott. Ha nincs se ez, se az, akkor összeteszi a kezét, megszólítja Istent és elkezd vele beszélgetni arról, amit Ő eddig is tudott. Nem Istennek van szüksége a bűnvallásra, hanem a bűnös embernek, akinek a változásában ez talán az egyik legnehezebb és legbátrabb lépés. Igazi ön és énfeltárás, diagnózis, önmagával szembenézés a gyógyulás reményében. A látszattal szemben az egyetlen valóság mutatkozik meg ilyenkor, amiből aztán igazi megszabadulás és jóvátétel lehet, szinte automatikusan és könnyedén az első, bűnvalló lépéshez képest.
