„Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz. Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk.” (9-10.)
Na, akkor csak pörgessük végig magunkban, hogy mivel mit is szoktunk csinálni. Természetesen nem veszünk sorra minden testrészt, de ha már Pál így felemlegette, azért a két idézettet vegyük csak nagyító alá. Mit szoktunk csinálni a szánkkal, és a szívünkkel? Mert nekem nem annyira egyértelmű, hogy az ember a szájával Úrnak vallja Jézust, a szívével pedig hiszi, hogy Ő feltámadt a halálból. Jelenleg az a nagy helyzet, hogy a szánk válogatott mocsokságot szól, legalábbis, én a betege tudok lenni annak, ahogyan és amire a ma embere a száját használja. Hiteltelen és elértéktelenedett szavak, hazugság lépten-nyomon, talán a még hallgatható köntösbe öltöztetve. Aztán tovább hallgatózol, s az már nem is hallgatható, durva és sértő megjegyzések, trágárság, nagyon beteg dolgok hagyják el a ma emberének a száját. Mi van a szívünkkel? Amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj (Mt 12:34), tehát ha így beszélünk, akkor mi lehet a szívünk mélyén. Irigység, harag, kicsinyesség, düh, s mennyi minden, ami betölti és eltölti a szívünket. Nem akarok ünneprontó lenni, de ne legyenek illúzióink. Amelyik szív gyűlölettel van tele, az nem hihet a Feltámadottban, s amelyik száj önmaga gyengeségéről tesz az élet minden pillanatában tanúbizonyságot, az nem tudja Úrnak vallani a Királyok Királyát. Nagyon vigyázz a szívedre és a szádra, mert az üdvösséged múlik rajta!