általánosítás

„Így kell gondolkoznom mindnyájatokról, mert szívemben hordozlak titeket, mivel fogságomban is, az evangélium védelme és megerősítése közben is mindnyájan együtt részesültök velem a kegyelemben.” (7.)

Most olyan rendhagyó lesz a kezdés, olyan jó református, de legalább őszintén ezt gondolom, még ha nem is lesz erős ez a felütés. A Filippi levél nagy kedvencem, még az sem tudta elvenni tőle a kedvem, hogy anno, teológus korunkban, egy vizsgára ez a levél volt az egyik beugró. Na nem a TV-s társasjáték, hanem a kívülről megtanulandó, amit fel kellett mondani ahhoz, hogy mehess vizsgázni. Szóval hajdanán ment ez kívülről is… Igaz, sokat felejtettem, de a mai napig vannak mondatai, kulcs szavai, amik örökre belém égtek. Az egyik ilyen kifejezés és a mögötte húzódó – számomra érthetetlen – emberi alázat Pál apostol „Így kell gondolkoznom mindnyájatokról” kifejezése. Azért döbbent meg, mert én hiába vagyok keresztyén, hiába törekszem arra, hogy ne legyek személyválogató, mégis emberi alaptermészetem folyamatosan válogat emberek és kapcsolatok között. A gyüliben is, miközben mindenkit szerettem, voltak, akiket jobban. Persze nem hoztam a tudtukra, nem voltak kedvenceim, de a szívem mélyén tudtam, hogy vannak, akikkel szívesebben töltök időt, mint másokkal. Nem tudtam ugyanazzal a reménységgel gondolkozni mindenkiről, nem tudtam ugyanazzal a jóindulattal lenni mindenki felé. Sohasem találtam meg teljes egészében önmagamban ennek az okát, de amit eddig ebből meg tudtam fejteni az annyi, hogy különbnek gondoltam magam náluk. Ha pedig el vagyok telve magammal, akkor oda már nem nagyon fér be senki. Ha azt hiszed, hogy te jobb, több, „keresztyénibb” vagy bárkinél is, akkor nem tudsz ugyanazzal a reménységgel nézni a társaidra, a másikra, rá. Pál apostol is csak azért tudja ezt megtenni, mert tudja, hogy aki elkezdte a jó munkát, az be is fejezi. Mert a Krisztusra szorultságunkban teljesen egyformák vagyunk. Nincs jobb, nincs különb, mindannyiunknak ugyanaz a reménység adatott.

Korábbi áhítatok